A stadionépítések kudarcát pedig a szombathelyi példával látták igazolva. A vasi megyeszékhelyen ugyanis az időközben baloldalivá lett önkormányzat éppen a napokban adta állami kezelésbe a három éve elkészült stadiont, természetesen a központi támogatások megvonására hivatkozva. Csak azt felejtették el ott a vörös sarokban, hogy az új létesítmény pompás megjelenésével ma már a város egyik építészeti ékessége, 8500 fős befogadóképességével pedig tökéletesen a lakosságszámhoz igazították, és előbb-utóbb el fog jönni az az idő, amikor telt ház lesz benne. Addig is jó kezekbe került, hacsak közben az ország nem követi a szombathelyi választások példáját. Ebbe a vitába szokás szerint a derék döntőbíró is beszállt, mégpedig az előre bekészített Népszava tényfeltáró cikkével.
Amikor az adás után nagy nehezen elaludtam, azt álmodtam, hogy a sorsdöntő Magyarország–Izland mérkőzést egy bizonyos Egri Viktor közvetíti, méghozzá imigyen:
„Nem értem! Hogy lehetnek ilyen bénák? Ez a Szoboszlai úgy megy át az izlandi védelmen, mint forró kés a vajban. Most lő. Gól! Hallatlan!! A labda befelé pattant arról a korrupt kapufáról. Na ja, az is beépült az Orbán-maffiába, direkt így tervezték a stadionjaikat. Így könnyű. És vége, kedves nézőink, vége a mérkőzésnek meg nekünk is. Magyarország kijutott az Európa-bajnokságra. De ne csüggedjenek! Júniusban a franciák meg a portugálok úgyis laposra vernek bennünket, szintén itt, a Puskás Arénában, és remélhetőleg szintén üres lelátók előtt. Hacsak közben véget nem ér a járvány, amitől Isten ments! Mert akkor bizony majd hatvannyolcezer ember bömböli a Himnuszt, ráadásul felállva és piros-fehér-zöld rongyokba öltözve. Aztán kilencven percen át azt üvöltözi, hogy »Ria, ria, Hungária!«, meg hogy »Huj, huj, hajrá!«. A díszpáholyban persze ott fog pöffeszkedni az a piszok Orbán, és gyönyörködik ebben a betonkolosszusban, amit a mi adóforintjainkból meg az árvák pénzéből harácsolt össze. Tehát akkor ne felejtsék, találkozzunk és szurkoljunk együtt júniusban, a magyar–francián meg a magyar–portugálon, no meg természetesen 2022 tavaszán a választásokon! Addig is hajrá, Franciaország, hajrá, Portugália, de legfőképpen hajrá, Covid! És a világért se oltassák be magukat! Nyugodalmas jó éjszakát kívánok.”
A kedves olvasónak ezek után csak azt ajánlhatom, hogy
soha ne kapcsoljon az ATV-re. Se a Csatt!-ra, se más förmedvényére. Különösen lefekvés előtt ne.
Különben olyan rémálmai támadnak, mint nekem.
A szerző író, műfordító



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!