De az is teljesen érthetetlen, hogy a homoszexuálisokat genetikai hulladéknak nevező Tóth támogatása miatt a Pride szervezői és a hiperérzékeny LMBTQ-lobbi sem verik a vészharangokat. Sőt a napokban Jakab Péter, a Jobbik elnöke és frakcióvezetője egy olyan vidám szelfit osztott meg az oldalán, amelyen a homoszexualitását nyíltan vállaló VV Zsolttal utazik egy kisbuszban. Talán pont Szegedre tartottak. Itt csapjon agyon a villám, ha értem! Nem csapott. Úgyhogy folytatom. Péntek reggeli hír, hogy a zsidó nép eltörléséről álmodozó Tóth Péter a mérések szerint nagy valószínűséggel el fogja bukni az előválasztást. A jelek szerint a választók gyomra sem veszi be a jobbikos egészen elképesztő kijelentéseit és Facebook-posztjait.
Pedig a ballib sajtó mindent megtett. Az elhallgatás, az elrejtés módszerét alkalmazták Tóth „munkásságával” kapcsolatban. A botrány után valahol a hírfolyam közepén elhelyeztek, persze jó alaposan elrejtve, egy-egy cikket, majd néma csend. Pedig tudjuk, hogy hány anyaggal szoktak előrukkolni, ha a szent ügy számukra igazán fontos. Napi huszonöt alatt meg sem állnak. Olyankor napokig mást sem lehet olvasni a ballib lapokban. A kutatás azonban azt bizonyítja, hogy bár a baloldal meg van győződve róla, hogy vidéken – szerintük: Mucsán – csupa náci és cigánygyűlölő ember él, akik miatt nélkülözhetetlenek a Tóth- és Bíró-féle antiszemiták meg a Jobbik, a valóságban – hála Istennek – és Bíró Marianna, a Telex újságírójának legnagyobb bánatára ez nagyon nem így van. Igen, a Telex dolgozója szerint Tóth múltja mindössze úgymond „vitatható”, és miközben a Publicus Intézet kutatását idézi, többször is az „érdekes” kifejezést használja.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!