Valami vérfagyasztó történik mind a fronton, mind a nyugati politikusok agyában. Naponta ezrével halnak meg a katonák, bombák robbannak, fegyverek ropognak, megáradt folyóként hullik a harcosok vére. Ha hinni lehet a beszámolóknak, akkor leginkább az ukránoké. Már jó ideje. Kudarcot kudarcra halmoznak, nemhogy egy tapodtat sem haladtak előre, de folyamatosan területeket, településeket, városokat vesztenek. És rengeteg életet.
A jelenség egyébként nem nagy meglepetés, tekintve, hogy Oroszországnak sokkal több katonája van, az ukránokkal ellentétben fegyverekben, harckocsikban, tankokban, lőszerben sem szenvednek hiányt, a szankciók pedig a legkevésbé sem roppantották össze a medvét, az oroszoknak a jelek szerint meg sem kottyant a számtalan korlátozó intézkedés.
Amelyek egy része a rossz vicc kategóriájába tartozik, a másik részüket pedig simán, cseppmentesen kerülik ki. Vagy mert más országokkal, például Indiával és Kínával fűzték úgymond szorosabbra a gazdasági együttműködésüket, vagy mert a nyugati hatalmak közvetítőkön keresztül kereskednek velük. Titokban, kissé szégyenkezve, suttogva, hogy senki meg ne hallja.
Ami érthető, tekintve, hogy kommunikációjukban minimum véreskezű diktátorként, tömeggyilkosként, háborús bűnösként szokták Putyint emlegetni. De az orosz olaj azért jól jön. Meg az urán. Meg az egyebek. A népet viszont továbbra is zavartalanul bombázzák a Putyin el akarja pusztítani a világot kezdetű baromsággal. Erre ugyanakkor meglehetősen csekély esély mutatkozik, mert bár vitathatatlanok a Kreml harctéri sikerei, a háború már két éve tart, az orosz hadvezetés lassan és nehezen halad, egy pár tízezres várost is csak hónapok alatt és rengeteg áldozat árán tud bevenni. Minden négyzetkilométerért kegyetlenül megszenved.
Persze a matek az matek, a több katona, a több fegyver, a több lőszer mindig győzni fog, ebben az esetben is ez fog történni, de kizárólag olyan katonai szakértők követelik, hogy Ukrajnát még több fegyverrel kell támogatni, ellenkező esetben az orosz meg sem fog állni Párizsig, akik a CIA fizetési listáján vannak. Esetleg akik megőrültek.
Ne legyenek kétségeink, Putyin lassan, de biztosan képes lesz elérni a célját, kerüljön is ez bármibe. „Annyian vannak, mint az oroszok”, a vezetőik pedig éppenséggel sosem arról voltak híresek, hogy olyan kínosan ügyelnének arra, hogy a harctéri áldozataik számát a minimálisra csökkentsék. Arrafelé a katona fogyóeszköz, fogyasztják is rendesen, mert amiből van bőven, azzal nem szükséges spórolni.
Hülye és folyton részeg a főparancsnok? Ebből kifolyólag hibát hibára halmoz? Feleslegesen megölet pár tízezer katonát? Megesik. Ilyenkor a tisztességben és az ipari mennyiségű vodka fogyasztásába beleőszült katonai vezetőt érdemei elismerése mellett leváltják, lefokozzák, esetleg elküldik nyugdíjba, és kineveznek egy ambiciózusabb, ritkábban lerészegedő kollégát, aki igyekszik tisztességesebben ellátni a rábízott feladatot. Eközben besoroznak újabb pár százezer katonát, kiképzik, majd a frontra küldik őket. A hátországban eközben folyamatosan gyártják a lőszert, a tankokat és a rakétákat. Majd győznek.
Az ukránok szegények viszont nem rendelkeznek ilyen mennyiségű tartalékokkal. Katonáik úgy fogynak, mint a legyek, akik pedig a fronton vannak, fáradtak, öregek és motiválatlanok. Fáradtak, mert nem tudják visszahívni őket pihenni, öregek, mert a tettrekész fiatalok már meghaltak, egyes hírek szerint az átlagéletkor bőven negyven felett van, és motiválatlanok, mert nem tudnak sikereket elérni; a kint levők a saját szemükkel látják, hogy vesztésre állnak. Nincs utánpótlás, nincs lőszer, amivel visszalőhetnének. Viszont sok a halott.
Így a stratégiai jelentőségű városokat, településeket sem tudják tartani; ezeket az oroszok megtámadják, néhány hét vagy hónap után be is veszik. Kellene az utánpótlás, minimum katonákból, de köszönhetően többek között a frontról visszatérő és az ott szerzett tapasztalataikról beszámoló harcosoknak, a sorozások finoman szólva is akadoznak, senkinek sincs már kedve a húsdarálóba menni.
Akinek meg volt, azokat meg már régen megölték.
Az ukrán nép egyre inkább érzi, hogy bármivel is kábította őket a propaganda, ezt a háborút képtelenek megnyerni. Majd mindennap előkerül egy videó, ahol az látható, hogy a kevésbé lelkes sorköteles férfiakat összefogdossák, kicsit megverik őket, végül elhurcolják, hogy hős, ravasz, és rettenthetetlen katonát csináljanak belőlük. Ami szinte kivitelezhetetlen feladat, tekintve, hogy kényszersorozott egyénekből viszonylag ritkán lehet efféle tulajdonságokat kicsikarni.
Ezt nem én állítom, hanem azok az ukrán századosok, akik kerek perec kimondták, hogy az erőszakkal katonákká alakított férfiak néhány héten belül hullazsákokba szoktak kerülni. Nincs meg a vérük ugyanis a harchoz. És persze olyan videók is felbukkannak, amelyeken az országból menekülő fiatalok láthatók, akik egyébiránt pontosan ugyanúgy szoktak járni, mint az utcán összefogdosott társaik. Annyi különbséget lehet mindössze felfedezni, hogy őket jobban megverik, miután kicibálják a meneküléshez használt kisbuszokból. Az, hogy az ukránok mégis fejvesztve, a verést vagy hadbíróságot – leginkább mindkettőt – kockáztatva menekülnek az országból, azt jelenti, hogy a nép nem bízik a győzelemben.
No nem úgy a nyugati politikusok, akik, furcsa módon minél rosszabb az ukránok helyzete a fronton, annál lelkesebben küldenék a fegyvereket. Újabban pedig a katonákat.
A szemfülesebbeknek ezen a ponton eszükbe juthat, hogy először még csak sisakokról volt szó, aztán már fegyverekről, most nagy hatótávolságú rakétákról tárgyalnak, de ahogy fentebb említettem, a háborús pszichózis olyan mértékben kerítette hatalmukba a nyugati országok egyes vezetőit, hogy jelenleg nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy NATO-katonákat küldjenek a frontra az ukránok oldalán harcolni.
Ami két okból is roppant veszélyes és érthetetlen. Az egyik, hogy nekünk, európaiaknak semmi közünk Oroszország és Ukrajna háborújához. Semmi. Igen, Oroszország az agresszor, igen, úgy gondoljuk, hogy különböző vitákat, konfliktusokat nem szabad fegyverekkel megoldani. Egy ideális világban senki nem is háborúzna. Sajnos ugyanakkor nem élünk ideális világban, különböző népek időről időre megtámadnak egy másikat. Szörnyű, de ez van.
Egy dolog biztos, hogy a két ország közti katonai konfliktus nem robbanthatja ki a harmadik világháborút.
És itt jutunk el a második pontunkhoz. Ha ugyanis a NATO katonákat küld Ukrajnába, az felér egy hadüzenettel. És a harmadik világháború kezdetét jelenti. Ezért kellene megállni, venni egy mély levegőt, és a harmadik világháború helyett a tűzszünetet szorgalmazni.
Vagy elmenni június 9-én szavazni, és leváltani az összes háborúpárti baloldali politikust!
