Egyszer csak szinte a semmiből felbukkant ez a minimum gyanús figura, Magyar Péter, aki eddig a háttérben húzta meg magát, Varga Judit mögött, bár neki ez a lapulás nem volt túl komfortos. Nem érezte jól magát ott, ahol volt, neki az első hely kellett (volna), ott akart tündökölni, szerepelni. Vörös szőnyegen bevonulni, vakuk villanásaitól elvakulni, nyilatkozgatni, szerepelni; csillogni. Meg minisztériumot vezetni.
Dolgozni viszont nem annyira szeretett. Lusta a lelkem. Ennek a két dolognak a kombinációja viszont egy igen veszélyes, rossz ízű és mérgező koktélt szokott eredményezni. Egy frusztrált, parancsolgató, erőszakos ember vált belőle. Vagy mindig is ilyen volt, csak ügyesen rejtegette valódi énjét? Ezt sem lehet kizárni.
Ami biztos, amit most látunk, hogy egy okleveles áruló, egy fekete öves vamzer, a baloldal új messiása vált belőle. Ez utóbbiban pedig úgy sütkérezik, mint egy megtermett sikló a forró kövön. Ehhez mindössze annyira volt szükség, hogy Varga Judit elváljon tőle, illetve visszavonuljon a politikától, tehát, hogy a gazdatest elmúljon gazdatestnek lenni, a parazita pedig elkezdett éhezni.
A szinte nulla munkával nettó négy-öt milliót kereső Magyar hirtelen ott találta magát egy számára kétségbeejtő helyzetben, amely nagyjából úgy kezdődik, hogy reggel 7-kor csörög az óra, majd úgy folytatódik, hogy az ember bemegy szépen a munkahelyére dolgozni, és úgy végződik, hogy fáradtan hazamegy az otthonába. Szép, szép, könyvekben, filmekben jól is mutat, de neki ehhez semmi kedve nem volt, nem kívánta a szervezete a melót. Egyetlen porcikája sem. Nem ehhez volt hozzászokva.
Így Péterünknek, miután realizálódott benne, hogy mi vár rá, elege lett, csiripelni támadt kedve. Meg is kereste hát Gulyás Mártont, az ultrabaloldali Partizán vezetőjét és első számú műsorvezetőjét. Hogy árulkodjon. Gulyás valamiért nem gyanakodott, nem ébredt fel benne a mindennel is kritikus újságíró, inkább empatikusan hallgatott meg alákérdezett, olyan benyomást keltett, mint egy tüzelő mikrofonállvány, aki megrészegült a tavasztól, az ébredő természettől, a madarak csicsergésétől, a nyíló virágok illatától, de elsősorban Magyar búgó hangjától. És persze a lehetőségtől, hogy akkorát fog bukni a kormány, mint az ólajtó.