A napokban az elmúlt időszak egyik legbátrabb videóját tette ki a csatornájára Dancsó Péter. Az alkotásban a videós arról beszél, hogy számtalan alkalommal próbálták meghívni az amerikai nagykövet egyre sűrűsödő átnevelő-… izé… ismerkedővacsoráira, azonban mindig nemet mondott, ami után az általa igen találékonyan csak belpesti szektának nevezett csoport – minő meglepetés! – minden alkalommal megpróbálta lejáratni, illetve kicsinálni.
Dancsó a szokásos szemtelen és őszinte stílusában levezeti, hogy az idegen ország nagykövete által szervezett esteket teljesen egyértelműen mögöttes szándékok mozgatják, mert bár David Pressman általában úgy keresi meg a fiatal influenszereket, hogy mondják már el, mi a véleményük Magyarországról, milyen problémákat látnak az országban, min változtatnának, de valójában szó sincs arról, hogy őszintén kíváncsi lenne a tartalomgyártók véleményére. Sőt. Az amerikai nagykövet meghallgatás helyett sokkal inkább el akarja mondani, hogy szerinte mik a problémák, mik ellen kellene harcolni, tiltakozni, illetve milyen dolgokat kellene követelni.
Amellett most minden erőnket megfeszítve talán próbáljunk elhaladni, hogy a nagykövet úr zavarbaejtően szeret fiatal tartalomgyártókkal, zenészekkel, énekesekkel csevegni, mert a lényeg mégiscsak az, hogy ezeken a vacsorákon, munkamegbeszéléseken, eligazításokon egyesek szerint nem ártatlan csacsogás hangjai szűrődhetnek ki, hanem kőkemény balos, libsi agitációjáé.
Egy tucat jelből lehet arra következtetni, hogy egyfajta erőszakos politikai jellegű (ki)képzés alanyai lesznek a kérdéses háttérrel és hitelességgel, viszont temérdek követővel rendelkező egybegyűltek, akiknek az agyát liberalizmussal, toleranciával, progresszióval és úgynevezett egyetemes emberi – értsd: LMBTQ – jogokkal pallérozzák. Valamint megpróbálják elmagyarázni ezeknek a tudatlan, apolitikus tartalomgyártóknak, hogy részint ne legyenek apolitikusok, részint egy gaz, fasiszta, homofób diktatúra elnyomása alatt senyvednek, ami rossz, sőt nagyon rossz, de van megoldás; tehetnek ellene. Legyenek szépen a politika iránt érdeklődő hős ellenzéki influenszerek, állítsanak elő sok-sok politikai tartalmat, és félelmet nem ismerve kezdjenek harcolni a sötét, középkorban ragadt, homofób diktatúra ellen. Mert kizárólag ekkor lehetnek jó, rendes és tisztességes demokraták.