Ezt támasztja alá ugyanis az a nagy horderejű, belső politikai átalakítási kísérlet is, amely a bizalmi szavazást követő néhány héten belül vált nyilvánossá. Ennek keretében Tusk nemcsak drasztikus strukturális, hanem radikális személyi változásokat is végrehajtott, ennek folyományaként minisztériumok szűntek meg, illetve az eddig 26 tagú kabinetet 21 tagúra karcsúsította. A távozók névsorában olyan nevek szerepeltek, mint Adam Bodnar igazságügyi miniszter és főügyész is, aki a politikai alapon való tisztogatási folyamatok felügyeletéről gondoskodott; de áthelyezték Tomasz Siemoniak eddigi belügyminisztert is, akinek a neve összeforrt a jobboldali ellenzéki tüntetéseken biztosító rendfenntartó erők sokszor túlzottan határozott fellépésével.

 A jobboldal júniusi győzelme óta ez volt az első olyan tömegmegmozdulás, amelyen a tüntetők célzottan a baloldali kormány bevándorláspárti migrációs politikáját, valamint Tuskék brüsszeli diktátumokkal kapcsolatban mutatott szolgalelkűségét kritizálták. Mint azt a megmozdulás egyik szervezője, Krzysztof Bosak alsóházi alelnök a demonstráción elmondta, „elég volt az EU által erőltetett, Donald Tusk kormánya által támogatott tömeges bevándorlási politikából. Nem hagyjuk, hogy megismétlődjön az, ami a Nyugat-Európában történik: a bűnözés, káosz és a nemzeti identitás elvesztése.”

A közelmúlt eseményeinek fényében, amelyek egytől egyig arról árulkodnak, hogy a belső széthúzásoktól sem mentes baloldali kormánykoalíció környékén kármentés zajlik, talán nem is olyan meglepő, hogy Donald Tusk továbbra is foggal-körömmel igyekszik hatalomban maradni. 

Mint azt Tusk erre reagálva elmondta, „nagyon érezhető az a gőgös és konfrontatív kedv azon hatáskörök birtoklására, amelyekkel a lengyel politikai rendszerben a miniszterelnök és a kormány rendelkezik […] ha szükség lesz rá, keményen állunk ki az alkotmány védelmében.”

Hogy a lengyel alkotmány védelmének ügyében vajon milyen mandátuma van annak a Tusk-kormánynak, amely a jogállamiság és a demokrácia lábbal tiprása miatt híresült el Európa-szerte, s amely olyan bosszú alapú politikai üldöztetéseket rendezett, hogy egyes jobboldali volt kormánytagoknak menedékjogot kellett kérni néhány környező országban – köztük hazánkban is –, jó kérdés. Ha annak a nemrégiben készült közvélemény-kutatásnak az adataiból indulunk ki, amelyek tanúsága szerint minden második lengyel választó Donald Tusk miniszterelnök azonnali lemondását követeli, akkor mindenféle túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy bizony semmi. 

A szerző a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány vezető elemzője