S most pedig nézzük, mi a bátorság haladóék szerint?
Ha egy kicsit odafigyelünk, s követjük a híreket, megfigyelhetjük, hogy a bátorság fogalma haladóéknál a következő dolgokat fedi:
Valaki bátor, mert férfi létére női ruhákban jár. Bátor, mert bevallja egy baloldali lap hasábjain, hogy ő bizony „meleg”. Bátor, mert a színpadi rendezésében pucéran szaladgálnak a színészek, és ő ezért díjakat kap, interjúkkal büntetik, külföldi meghívásokkal kínozzák, a tévében szerepel, és hírnévre tesz szert. Bátor, mert a művészfilmjében nincsenek hangok, párbeszédek, nincs zene, csak negyven percig egy csöpögő vízcsapot hallhatunk, ami kifejezi a polgári lét kilátástalanságát és unalmát, ami elől menekülni kell, és erre ő kap százmillió forint támogatást, és díszvendégként ünneplik egy fesztiválon. Bátor, mert a zenei darabjában nincsenek hangszerek, csak egy légkalapács, meg egy ütve fúró alkotja a hangszerparkot, igaz, a fellépésen közönség sincs nagyon, de ott ül egy lap fotósa meg újságírója, aki másnap megírja, hogy az illető egy zseni. Bátor, mert megtagadja a saját anyanyelvét, identitását, és azt hirdeti, hogy feketék-fehérek-sárgák kéz a kézben meneteljenek a színes testvériségben. Mindezt címlapon hozva.
Miért van az, hogy a felvilágosult haladók mindig abban bátrak, amiben nincs veszély?
A baloldali progresszívek – főleg a fiatalabbak, mint például ez az ismerősöm is – azon mérik le a hitelességet, hogy ki mennyire vicces meg bátor. Igen, gyakran hallott igazságeldöntő lakmuszpapír, hogy egy jobboldali vélemény mennyire vicces.
Nos, Hadházy a makacs tüntetésével vagy a Fókusz csoportos arcok lehet, hogy viccesek, de vajon igazuk van-e? És ezen mérhető-e vajon a hasznosság és hitelesség?
Gróf Bethlen István nem volt szórakoztató. Vagy, ha az is volt, nem a tárgyalóasztalnál. III. Béla magyar királyról tudjuk, hogy évi mintegy 23 tonna ezüstre rúgó bevételével Európa egyik leggazdagabb uralkodójának számított. Tudjuk azt is, hogy Béla gátat szabott mellesleg a 12. századra jellemző folyamatos pénzromlásnak, amely egyre kisebb méretű – olykor szinte csak pöttyök – és egyre kisebb nemesfémtartalmú pénzek forgalomba hozatalával járt, és a vert érmék súlya és nemesfémtartalma is emelkedett. Egy 1181-ben kelt okleveléből az is kiderül, hogy elrendelte az elé kerülő ügyek írásba foglalását. 1185-től pedig felállította az állandó királyi kancelláriát, ahol a kancellár mellett már több állandó jegyző is dolgozott. (Valószínűleg ezek egyike lehetett Anonymus, a Gesta Hungarorum szerzője is.)





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!