S most pedig nézzük, mi a bátorság haladóék szerint?

Ha egy kicsit odafigyelünk, s követjük a híreket, megfigyelhetjük, hogy a bátorság fogalma haladóéknál a következő dolgokat fedi:

Valaki bátor, mert férfi létére női ruhákban jár. Bátor, mert bevallja egy baloldali lap hasábjain, hogy ő bizony „meleg”. Bátor, mert a színpadi rendezésében pucéran szaladgálnak a színészek, és ő ezért díjakat kap, interjúkkal büntetik, külföldi meghívásokkal kínozzák, a tévében szerepel, és hírnévre tesz szert. Bátor, mert a művészfilmjében nincsenek hangok, párbeszédek, nincs zene, csak negyven percig egy csöpögő vízcsapot hallhatunk, ami kifejezi a polgári lét kilátástalanságát és unalmát, ami elől menekülni kell, és erre ő kap százmillió forint támogatást, és díszvendégként ünneplik egy fesztiválon. Bátor, mert a zenei darabjában nincsenek hangszerek, csak egy légkalapács, meg egy ütve fúró alkotja a hangszerparkot, igaz, a fellépésen közönség sincs nagyon, de ott ül egy lap fotósa meg újságírója, aki másnap megírja, hogy az illető egy zseni. Bátor, mert megtagadja a saját anyanyelvét, identitását, és azt hirdeti, hogy feketék-fehérek-sárgák kéz a kézben meneteljenek a színes testvériségben. Mindezt címlapon hozva.

Miért van az, hogy a felvilágosult haladók mindig abban bátrak, amiben nincs veszély?

A baloldali progresszívek – főleg a fiatalabbak, mint például ez az ismerősöm is – azon mérik le a hitelességet, hogy ki mennyire vicces meg bátor. Igen, gyakran hallott igazságeldöntő lakmuszpapír, hogy egy jobboldali vélemény mennyire vicces.

Nos, Hadházy a makacs tüntetésével vagy a Fókusz csoportos arcok lehet, hogy viccesek, de vajon igazuk van-e? És ezen mérhető-e vajon a hasznosság és hitelesség?

Gróf Bethlen István nem volt szórakoztató. Vagy, ha az is volt, nem a tárgyalóasztalnál. III. Béla magyar királyról tudjuk, hogy évi mintegy 23 tonna ezüstre rúgó bevételével Európa egyik leggazdagabb uralkodójának számított. Tudjuk azt is, hogy Béla gátat szabott mellesleg a 12. századra jellemző folyamatos pénzromlásnak, amely egyre kisebb méretű – olykor szinte csak pöttyök – és egyre kisebb nemesfémtartalmú pénzek forgalomba hozatalával járt, és a vert érmék súlya és nemesfémtartalma is emelkedett. Egy 1181-ben kelt okleveléből az is kiderül, hogy elrendelte az elé kerülő ügyek írásba foglalását. 1185-től pedig felállította az állandó királyi kancelláriát, ahol a kancellár mellett már több állandó jegyző is dolgozott. (Valószínűleg ezek egyike lehetett Anonymus, a Gesta Hungarorum szerzője is.)

Azt, hogy mennyire volt vicces és jópofa, arról fogalma sincs az utókornak. A hajdani krónikák és a történelmi emlékezet – sajnálatos és nem haladó módon – erre a szempontra nem fektet kellő hangsúlyt. Nem ismerjük, hogy voltak-e laza beszólásai, vagy mi volt a kedvenc hip-hop zenekara. De sajnos a kobzos zenekara se közismert. Ellenben se Mály Gerőről, a méltatlanul elfeledett komikusról – akinek hamvait még mindig senki nem hozta haza a messzi Amerikából –, se Bencsik Sándorról nem tudott, hogy mennyire értett a városvezetéshez, a külpolitikához, a nemzetközi hatalmi játszmákhoz, mit gondolt a közösségi közlekedésről meg a helyes önkormányzatiság mibenlétéről.

Szóval, mint írtam, beszélgettem ezzel az ismerősömmel. És azt is írtam, hogy ő ellenzéki.

– Kormányváltást akarok! – mondta.

Nézegettem szigorúan ráncolt homlokát.

Ő tényleg akarja.

– És milyen legyen az új kormány? Mit szeretne a nemzetgazdaság, külpolitika, demográfia stb. területén?

– Új kormányt akarok! – makacskodott. – Újat. Másikat. Ne ezt. Ezt utálom. Váltsák le! Mondjon le!

– Értem – bólintottam. 

Majd pár perc szünet következett.

– Milyen lesz a következő könyve? – törte meg a csendet.

– Jó lesz! – élénkültem fel. – Jó! Nagyon jó.

– De mégis… – érdeklődött. – Mit tud mondani, amiért majd az embereknek érdemes lesz megvásárolniuk?

– Miért kéne mondani bármit is? – értetlenkedtem. – A könyv új lesz. Egy másik könyv. Nem az, ami most van itt a kezemben. De bátor lesz és vicces. Remélem, hogy megveszi.

Állt ott és nézett bambán. Szerencsére jött a busz.

Kár, pedig még beszélgetni akartam vele Sanna Marin finn miniszterelnökről, aki bátor volt, vicces és kiváló politikus, mert bőrdzsekiben fotózták le egy rockfesztiválon.

Szomorú, hogy azóta már leváltották.