Ugye mindenki érti. Emlékszünk, hogy korunk lánglelkű hamis Petőfije mivel lépett a nyilvánosság elé? Hogy ő lemond… aha. Ha pedig itt leírnám, hogy milyen «döbrögikhez» tartoznak azok a cégek, akikkel neki állítólag előrehaladott tárgyalásai voltak akkoriban, ahol ő állásért kilincselt, akkor valószínűleg Magyar Péterünket a március 15-ei tömeg paradicsommal megdobálva zavarná haza… Folytassam, Péter? Tudom még…
Január 31-ig még kaptam néhány érdekes sms-t, hogy pl. «Alea iacta est» meg hogy «Spanyolország felett derűs az égbolt». Továbbra is elzárkóztam attól, hogy engedjek a fenyegetőzésének, hiszen így nem lehet élni. Nem zsarolhat folyton bizonyos titkos hangfelvételekkel, ha nem intézek neki megfelelő állásokat. Megbeszéltem a családommal, hogy lesz, ami lesz, jöjjön ki bármivel. Ami ezután történt, azt mindnyájan tudjuk.
Persze Péter sem számított rá, hogy időközben a kegyelmi ügy miatt, vállalva a politikai felelősséget, kilépek a közéletből. A Partizán-interjú ezért indul a feleségét mindenben támogató, jóságos Magyar Péter karakterrel. Stratégiát váltott. Engem nem tudott már a lista élén megütni, ahogy korábban fenyegetett. Istenem, az egész család öklendezve nézte azt az álszent figurát, ahogy manipulálja a jóhiszemű, szavait kortyoló közönséget, akár 2,5 millió embert!
Mindeközben a nekem írt párhuzamos színi előadás szerint Magyar Péter továbbra sem hagyta abba a becsmérlésemet, fenyegetésemet… hiszen ahogy lassanként felépült a szép üstökös karrierje, egyre veszélyesebbé vált számára a múlt. A múlt, ami nem akart eltűnni és egy nap, egy szimbolikus jegyzőkönyv formájában bekopogtatott. Azért szimbolikus, mert ebből akár több tucat is készülhetett volna, de sajnos a kapcsolati erőszak, akár lelki, akár testi áldozata nincs mindig abban a helyzetben, hogy rendőrt hívjon. A bántalmazó kapcsolatok bonyolult lefutási görbéjéről sok balos nőjogi szervezettel egyeztettem miniszter koromban, sok mindent tudnék a saját életemből is elmesélni. Milyen érdekes, hogy most, hogy egy általuk gyűlölt fideszes miniszterről derül ki, hogy áldozat volt, hirtelen szelektívvé válik az empátiájuk. Hallgatásuk üvölt… de erről is majd a szakmának beszélnék később.
3. Hangfelvétellel fenyegetés No.3
Így érkezünk meg a harmadik eseményhez. Amikor Dezső András, a HVG újságírója megkereste Pétert a rendőrségi jegyzőkönyv ügyében, Péter egy ideges üzenetet küldött nekem, amiben arra akart rávenni, hogy állítsam le őket és tisztázzam, hogy «semmilyen erőszak nem történt egy szokásos házastársi vitán kívül». Harmadszor sem engedtem a fenyegetőzésének, erre sem válaszoltam semmit. Amikor kiraktam a kapcsolati erőszakos videót a Facebookra, úgy, hogy meg sem szólítottam benne, nagyon bepöccent és újra megfenyegetett. Nem voltam tehát meglepődve. Számítottam rá. De amit tett, az döbbenet. Arra nincsenek szavak.
Végül engedjenek meg néhány szót a jelenlegi közállapotokról. Lojalitás, fegyelmezettség, csapatjáték. Aki a közösséget akarja szolgálni, ezekkel a tulajdonságokkal, úgy gondolom, rendelkeznie kell. Magyar Péterben egyik sincsen. Nagy csalódás volt ez nekem a saját életemben is, mikor rájöttem, kivel kötöttem össze azt 27 éves koromban. Magyar Pétert nem érdekli a haza, csak a saját sorsa.
Az árulás lehet izgalmas, de semmiképpen sem lehet alapja valami jónak és nemesnek. Elárulni a családunkat és a barátunkat nem teljesítmény, hanem bűn. Arra pedig már szavak sincsenek, ha az árulást valaki azzal magyarázza, hogy a családja védelmében tette, amit most már nem tud garantálni.
Ui.: A jelen írás terjedelmi okokból nem tartalmaz minden történetet. Tudom folytatni.”
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!