Most kussolnak és bólogatnak.
No de ígértem, megyünk még lejjebb is, és akkor hová is mehetnénk máshová, mint a hang.hu-ra, ahol megismétlik mindazt, amit a 24.hu-n megtettek – nem túl hosszú, ideteszem az egészet:
„Magyar Péter a franciaországi zavargások után: Nem engedünk a szigorú bevándorláspolitikából
Magyarország továbbra is a lehető legszigorúbb fellépést képviseli a migrációval kapcsolatban, és nem enged a külső határok védelméből – írta Magyar Péter vasárnapi Facebook-bejegyzésében, amelyben a franciaországi zavargásokra reagált.
A politikus szerint a Franciaországból érkező, lángoló történelmi épületeket és utcai erőszakot bemutató felvételek is igazolják a magyar bevándorláspolitika szigorúságának szükségességét. «Az az Európa, amelyet mindannyian szeretünk, ma óriási bajban van»– fogalmazott Magyar Péter, aki teljes szolidaritásáról biztosította a francia nemzetet.
Magyar Péter úgy értékelte, hogy az október 15–16-i uniós csúcstalálkozón Európa vezetőinek többsége a korábbi megengedő bevándorláspolitika feladását támogatta. Hangsúlyozta, hogy különbséget kell tenni a békés, jogszerű tüntetések és az erőszakos cselekmények között. Előbbiek gyakorlását alapjognak, utóbbiakat súlyos bűncselekménynek nevezte.
Franciaországban szombaton országos tüntetéseket tartottak a megélhetési költségek emelkedése, a közszolgáltatások romló helyzete és az oktatási problémák miatt. A több százezer résztvevő többsége békésen demonstrált, több városban azonban erőszakos összecsapások, gyújtogatások és fosztogatások történtek. A híradások szerint csaknem 1800 embert vettek őrizetbe, és több mint 500 rendőr megsérült. Limoges-ban a zavargók felgyújtották a 143 éves városházát, amelynek jelentős része megsemmisült.”
Értjük, itt talán csak annyit emelnék ki, hogy mi, ezen az oldalon immáron lassan húsz éve mondjuk, zokogjuk, üvöltjük, miszerint „az az Európa, amelyet mindannyian szeretünk, ma óriási bajban van”, gúnyos röhej, kioktatás és fasisztázás a válasz. Ha a pszichopata böfögi, akkor alázatos bólogatás.
Ám a hang.hu azért (is) a pöce legalja, mert miközben ma, október 18-án így számol be a pszichopata doktor onoka fantasztikus megállapításairól, ugyanezek 12 nappal ezelőtt, október 6-án még ezzel álltak elő – nagyon figyelj:






























