Pedig erre a kérdésre már akkor megnyugtató válasz születhetett mindenkiben, amikor bedobták Panyi Szabolcs és Gémesi György nevét. Mert – tegyük szívünkre a kezünket – ki a fenét érdekel, hogy ők mégis miket csinálnak a telefonjaikon? Komolyan, van valaki, aki teljesen komolyan beveszi, hogy érdemes lenne sok millió forintot áldozni ezekre a célpontokra?
Cseh Katalin friss botránya azonban egyszerre mutatja meg a kétszínűségüket és azt is, hogy mennyire pontosan ugyanolyanok, mint szellemi felmenőik. Mert mit is tudunk eddig? Azontúl, hogy innentől fogva Cseh Katalin nevezetes grafikája, amelyen azt bizonygatja, hogy az EU pénze nem a kormányé, hanem az embereké, enyhén viccesen mutat?
Amíg ugyanis Cseh volt ennek a bizonyos cégnek az ügyvezetője, 68 millió forintos, közvetlen uniós támogatást nyertek el, a Széchenyi 2020 pályázat részeként pedig további 218 millió forintot. Ám itt még nincs vége a történetnek. Ugyanazt a váci címet, amire a már említett cég van bejegyezve – bizonyos Pannónia Nyomda Kft. –, más vállalkozások is megjelölik otthonukként. Így a NOVA-INN Kft., a Mondat Kft. és a Holotech Kft. A NOVA-INN mindeddig kétszázmillió, a Mondat 499 millió, míg a Holotech 1,748 milliárd forintot nyert el különféle fejlesztésekre. És a sztorinak még itt sincs vége, ahogy a céghálónak sem. Mert utóbbinak része az Uniotech Kft., a közelmúltban 63 milliónyi uniós támogatással, illetve a Holotech elődje, a Royal Press Kft., amelyek ketten összesen 3,731 milliárd forintot nyertek el.
Mennyinél is tartunk? 4,8 milliárd forintnál.
Azóta nyilván az is kiderült, hogy Cseh Katalinnak az ügy kirobbanása óta adott nyilatkozatai egyszerűen nem állják ki a valóság próbáját. Ugyanis a fentebb említett cégek vagy a váci telephellyel hozhatók összefüggésbe, vagy azzal, hogy tevékenységet folytatnak Szirákon. És tudják, hogy Szirákon hol? Egy egyszerű családi házban, gazdasági melléképületekkel. Mennyire tartják életszerűnek, hogy minden egyes nyomdaipari cég ugyanott, ugyanazokkal az eszközökkel működik, de a világon semmi közük egymáshoz? Az pedig már a nemzetközi összekapcsolódás lehetőségét is felveti, hogy ugyanennek az érdekkörnek – mint ahogy arról a PestiSrácok.hu is beszámolt – Topolyán is komoly érdekeltségei vannak.


















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!