Mindketten Merkel korosztályából valók: miközben bejárta az európai sajtót a fotó, amelyen a társelnökök az Új idő (Neue Zeit) felirat előtt láthatók, a generációs megújulás napjai a jelek szerint egyelőre nem jöttek el az SPD-ben.
„A duónak nincsen terve, kevés a vezetési tapasztalata és nagy a zavarkeltési potenciálja” – fanyalog a német nyelvterület talán legszínvonalasabb lapja, a svájci Neue Zürcher Zeitung. „Az SPD-csúcsvezetés mennyiségileg megkettőződött, de bizonytalan, hogy javult-e” – így a Süddeutsche Zeitung. Szkeptikus az SPD egyetlen élő exkancellárja, Gerhard Schröder is, az utolsó ember, aki – 2002-ben – még tudott nekik választást nyerni. Azóta felnőtt egy nemzedék, a 2002-ben születettek 18 évesek lesznek.
Az SPD állandósult leszereplése rendkívül súlyos kérdés, mert erodálja a középpártok uralmára épülő társadalmi konszenzust. Tíz német polgárból ma alig négy szavaz valamelyik nagykoalíciós erőre.
Európa legfontosabb balközép pártja, egyben a legpatinásabb német párt folyamatos szabadesésben van. Walter-Borjans és Esken – de hozzávehetjük elődeiket, Andrea Nahlest és Martin Schulzot is – akkor igazán megmosolyogtató figurák, ha nagy elődeikkel, Willy Brandttal vagy Helmut Schmidttel vetjük össze őket. Az 1970-es évtized teljes egészében a német szociáldemokráciáé volt.
Az SPD az 1972-es Bundestag-választásokon érte el csúcseredményét, 45,8 százalékot kapott, de még bő húsz esztendeje, 1998-ban is 40,9-et szerzett. Ez 2017-re megfeleződött (20,5 százalék), most pedig már a felmérések szerint 11 százaléknál tart, sőt az elmúlt hónapok szászországi és türingiai tartományi voksolásain 8,2, illetve 7,7 százalékkal kellett beérnie. A helyzet kritikus.
Az a paradox szituáció állt elő, hogy a szociáldemokraták tisztában vannak vele, a Merkellel való közös kormányzás mind lejjebb húzza őket, de addig szükségük van rá, hogy a kereszténydemokraták tartsák őket, amíg meg nem tudnak állni a lábukon.
Európa vezető gazdaságát, a németet két nagy társadalmi osztály működteti. Az egyik a nagyipari munkásság és alkalmazotti réteg – jelentős részük szakszervezeti tag és szimpatizáns, SPD-szavazó.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!