A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) működési modelljének átalakítása körüli szakmai-közéleti vita erős átpolitizálása ahhoz vezetett, hogy ma kifejezetten torz kép jelenik a magyar sajtó különböző szegmentumaiban a diskurzus valódi tartalmáról.
Az MTA körül kialakult szakmai vita átpolitizáltságára és hangvételére jó példa, hogy Mellár Tamás közgazdász – aki aktuálisan a Párbeszéd Magyarországért ellenzéki formációt erősíti – feljelenti Palkovics Lászlót, számonkérve rajta a kutatás és a publikációs aktivitás hiányát.
Mellár saját bevallása szerint költségvetési csalás és hűtlen kezelés gyanújával tesz feljelentést ismeretlen tettes ellen, mivel szerinte kétséges, hogy Palkovics László innovációért és technológiáért felelős miniszter korábban jogosan vett volna fel a műfajban átlagosnak mondható fizetést az MTA egyik kutatóintézetétől.
Teszi ezt úgy, hogy valószínűleg ő is tudja, hogy Palkovics több tanulmányt, illetve publikációt tudhat részben vagy egészben magáénak, mint ő, nem beszélve a szabadalmi ügyekről és nemzetközi előadásokról. Csak utóbbiból Palkovics ötven körülit jegyez az elmúlt négy évben. Az eset azért is szemléletes, mert Palkovics és Mellár is MTA-tag, de életútjuk jól determinálja az Akadémia körüli vitában elfoglalt pozíciókat.
Palkovics nemzetközi szinten is meghatározó technikai újítások mellett bábáskodott az alapkutatástól a nemzetközi szabályozásig. Szakmájában (gépészmérnök) elismert szakember, akinek fő kutatási területei közé a gépjárművek dinamikája és stabilitása, a szabályozott gépjárműrendszerek, az intelligens jármű- és útrendszerek, illetve az alkalmazott szabályozáselmélet tartoznak.
Iskolateremtő, aki számos fiatal kutatót és doktorjelöltet segített témavezetőként, majd szakmai pályájuk későbbi szakaszaiban is. Palkovics jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a magyar járműiparban mérnökök tízezrei végezhessenek rendkívül magas hozzáadott értékkel bíró tudományos, de ipari értelemben is nemzetközi szinten versenyképes munkát.
Ami magát Mellár Tamást illeti, ő egy inkább hazai, elméleti és Palkovicshoz képest közepesen termékeny pályát tudhat maga mögött. Publikációs és szabadalmi jegyzékének terjedelme fényében aligha megalapozott számonkérni a publikálást és a kutatást Palkovicson, a bűncselekmény elkövetésének felvetése (Mellár feljelentése) pedig teljesen irracionális térbe viszi el az egész vitát. Nem beszélve arról, hogy Mellár a politikai szerepvállalása mellett ugyancsak fenntartotta tudományos állását, jóllehet lényegesen szerényebb tudományos aktivitás mellett.
A költségvetési csalás azt jelenti, hogy Palkovicsot fiktív gazdasági cselekmények elkövetésével vádolják meg. A magyar tudományos élet egyik kiemelkedő alakját azért állítanák pellengérre, mert a vele politikailag ellentétes oldalon lévő személy szerint esetében a költségvetésből származó pénzeszközöket a jogszerűen meghatározott céloktól eltérően használták fel, és ezzel a költségvetést vagyoni hátrány is érhette.
Ez Palkovics László esetében egyszerűen abszurd vád, amely azt mutatja, hogy az egyik legfontosabb magyar közintézmény reformját egyesek azonnal képesek aktuálpolitikai céljaikra felhasználni, és ehhez az sem lehet akadály, hogy közmegbecsülésnek örvendő, értékteremtő emberek becsületébe gázoljanak bele; ezzel a vita alighanem elérte mélypontját.
De azokat sem terheli kisebb felelősség, akik miután a kormány arról döntött, hogy a Kossuth-díjasok analógiájára a Széchenyi-díjasok is kapjanak életjáradékot 65 éves koruk után, arról írnak, hogy az akadémikusok pénzét osztja a kormány.
A vita jól megmutatta, hogy az Akadémiához, illetve az annak környezetéhez kötődő egyes személyek (például az MTA-doktor Mellár) valóban politikai jellegűnek fogják fel saját missziójukat, s bármely olyan észszerű javaslatot azonnal támadnak, amely a megcsontosodott hierarchikus rendszeren változtatni kíván. A vita maga igazolja, hogy valóban szükség van a változtatásra.
A Palkovics László személye ellen irányuló méltatlan támadások csak erősítik a belső szakmai diskurzusnak indult MTA-átalakítás körüli vita aktuálpolitikai mellékízét.
A Magyar Tudományos Akadémiának egy olyan megújult szerkezetre van szüksége, amely az utóbbi évek egyes részeredményeit megőrizve tovább növeli az intézményi hatékonyságot, főleg az egyes kiemelt területek sikerképességének erősítésével.
Ez magában foglalja az MTA-intézményrendszer innovációs infrastruktúrájának megújítását egy olyan szemlélet alapján, amelynek középpontjában az áll, hogy az egyéni tudományos teljesítmények mindinkább az ország és a versenygazdaság innovációs „produktumává” álljanak össze. A tudományos kormányzat felelőssége ennek finanszírozása.
A szerző alkotmányjogász
