„Párbeszéd – egyszerűen senkik vagytok!” – így reagált az egyik kommentelő Szabó Tímeáék közösségi médiás kampányára, amelyben a párt a koronavírus-járvány alatt elhalálozott embereket felhasználva próbált újra kormányellenes hangulatot kelteni.
Az Ezer halott nevű kampány még a baloldalon is kiverte a biztosítékot néhány józanabbul gondolkodó szereplőnél. Tudjuk, a hazai baloldal mindenre képes a kormány áhított megbuktatására, lejáratására, de a halottakat is belevonni ebbe a politikai játszmába olyan aljasság, amely még tőlük is szokatlan. Itt van ez az említett Párbeszéd elnevezésű politikai sejtés; a matematikában – leegyszerűsítve – sejtésnek nevezzük azt az állítást, amelynek igazsága még nem bizonyított, de valószínű.
A Párbeszéd is pont ilyen, létezése egyelőre nem bizonyított, de valószínűleg van, egyszer majdnem ismertem valakit, akinek egy távoli ismerőse állítólag rájuk szavazott, de nem biztos. Szóval itt van ez a matematikailag és politikailag csak sejtés szintjén létező Párbeszéd és annak társelnöke, Szabó Tímea. A másik társelnöke egyébként az álmodó Karácsony Gergely, aki ugyan megígérte, hogy ő nem lesz pártvezető, de aztán máshogyan hozta az élet. Most azt ígéri, nem lesz újra miniszterelnök-jelölt, mert neki Budapesttel kell foglalkoznia. Kétségtelen, a rovarhotelekkel meg a sárga festékekkel évekig el lehet bíbelődni. Csak össze ne keverje őket. De ne aggódjunk, a haza fényre derül, Szabó Tímea készen áll mindenre, pártja őt jelöli kormányfőnek, amennyiben lesz arrafelé előválasztás.
Szóval Szabó Tímea. Remélem, a főpolgármester komolyan beszélt, mert, ahogy mondják, ez viccnek azért durva lenne. Ez ugyanis az a Szabó Tímea, aki a járvány kezdete óta a legócskább és leggátlástalanabb álhírekkel sikongatja teli a világot. Ő volt az, aki már tavasszal arról hazudozott, hogy az egész kerek világon nálunk halnak meg a legtöbben, miközben az unióban is kevés ország rendelkezett jobb halálozási statisztikával. Ő állt szinte először az MSZP-s kamuvideó mellé, lájkolta, terjesztette, felszólalt a parlamentben miatta, s mikor kiderült, hogy az egész egy ordas hazugság, mit tett? Bocsánatot kért vajon?