Falak

Palesztinok szabadulhatnak ki izraeli börtönökből, újabb ciszjordániai városokból vonul ki a zsidó állam katonasága, a két nép vezetője pedig gyümölcsöző tárgyalásokat folytat a világ egyetlen szuperhatalmának elnökével – idilli képek a régóta vérrel írt közel-keleti történelemben. Mindkét oldal bízik abban, hogy ha békét nem is, de megegyezést sikerül tető alá hozni a közeljövőben, amelynek áldásait majd gyermekeik élvezhetik.

Egyelőre úgy tűnik, ideig-óráig a felek elfelejtik egymás elleni sérelmeiket, feloldhatatlan nézetkülönbségeiket, s együttműködnek a szebb jövő érdekében.
A reményeket azonban nem is kismértékben csorbítja a két nép eltérő vélekedése a biztonságról. A palesztinok bizalomépítésként meghagynák a fegyvereket az ellenálló csoportoknál, Izrael viszont megszüntetné ezeket a szervezeteket. S hogy még véletlenül se szállingózzon át a jövő palesztin államából egy-egy merénylő, falat épít az általa meghúzott, közös határon. Biztonsági kerítés, legyintenek mosolyogva Tel-Avivban. Apartheidfal! – rázzák öklüket a palesztinok. Nos, valóban kerítés, csak kőből, betonból építik, tetején szögesdróttal, mellette széles biztonsági zóna húzódik, ahonnan így minden házat el kell bontani, kulcsfontosságú pontjain pedig őrtornyok vigyázzák a rendet. Persze, így bármikor be tudnak lőni a jövő „független, demokratikus, békés” Palesztinájába, amelynek a tervek szerint a légterét is ellenőrizni fogják. „Biztonsági okokból” Izrael mindenesetre újabb szeletkéket harapott le az egyre kisebb Ciszjordániából, hangsúlyozva, hogy ez mindkét félnek elemi érdeke. Kfar Saba zsidó határváros polgármestere pedig megfogalmazta a fal valódi ellentmondását: ha felépítjük a véderőt, és beválik, semmi szükség sem lesz már rá.
A tiltakozások ellenére – maga George W. Bush is problémának nevezte a „kerítést” – Tel-Aviv nem hátrál meg, s végrehajtja, amit katonai stratégái elképzeltek. Mivel az ország gyakorlatilag létezése óta háborúban áll, érdekes elképzelései vannak a béke felé vezető útról. A hangulatjavító intézkedések – részleges önkormányzat visszaadása, néhány palesztin fogoly elengedése, útzárak feloldása – mellett szimbolikus lépéseket is tenni kell, hogy a békevágy őszintének tűnjön. A fal építése nem hordoz pozitív üzenetet, s nagyon is militáns szellemiségre vall. A két nép közé épített fal a börtön fala, s mindenki biztos lehet benne, ki az őrizetes és ki az őr. Egykor ezt a politikát apartheidnek nevezték, s a Dél-afrikai Köztársaságban alkalmazták. Pretoria akkor úgy vélte: a gondokat a feketék állandó nyugtalankodása okozza, ezért ketrecek mögé zárta az őslakókat. Szétválasztotta „a béke érdekében” telepeseit és a többségi feketéket. Az eredmény ismert: tüntetések, zavargások, nemzetközi elszigetelődés, s végül demokratikus fordulat, amelynek keretében a volt elnyomottak vágnak vissza fehér uraiknak. A gyűlölet azóta is lángol Dél-Afrikában.
A példa tehát adott, s illik komolyan venni a történelem figyelmeztetéseit. Bárhogyan mosolyognak az izraeli képviselők a Fehér Házban, megígérve a legnagyobb engedményeket is a palesztinoknak, a fal továbbra is épül, s ezzel együtt hal meg a békés Közel-Keletbe vetett hit is. Az izraeli munkások pedig fizikai valójánál sokkal keményebb falat fognak építeni a két nép lelkében, amelyet nem tudnak politikusok szólamai lebontani.