Megjegyzendő, hogy lapunk informátora sem volt teljesen jól tájékozott, mert a pártszakadás valóban küszöbönáll, de békés elválásról, együttműködésről, pártszövetségről egyelőre szó nincs. Viszont a lényeg az, hogy az MSZP-ben nincs semmi baj (egy kis pártszakadást észre se vesznek arrafelé), valójában nagyarányú figyelemelterelés folyik. Így, amikor Gyurcsány számos kétbalkeze közül az egyik, Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció platform alelnöke azt találta javasolni Mesterházy pártelnöknek, hogy a listán megválasztott szocialista képviselők adják vissza a mandátumukat, nem a feszültséget akarta növelni, hanem a figyelmet akarta elterelni. Hogy miről? Kevéssé valószínű, hogy az Orbán-kormány hibáiról, talán inkább Kormos Kata agyalágyult nyilatkozatairól.
Mivel az 58 MSZP-s képviselőből 56 listán jutott be a parlamentbe, Molnár Csaba mandátum-visszaadási ötletét nem fogadták forró lelkesedéssel a frakció tagjai, ráadásul Mesterházy is átlátott a szitán, hiszen rájött, hogy Gyurcsány azért akarja szétzilálni a pártot, hogy elterelje a figyelmet az ellene folyó büntetőeljárásról. Egyébként Gyurcsány és társulata nyugodtan visszaadhatja a mandátumát, s mehet Isten hírével, de a pártvagyonból nem kap egy kanyit sem, mert erről és az infrastruktúra oszthatatlanságáról is választmányi határozat született. (Az MSZP még elszámolni sem hajlandó a vagyonával, akkor felosztani pláne nem fogja.) Gyurcsány hamar válaszolt: neki és platformjának egyáltalán nem kell a pártvagyonból egy ócska peták sem, mert amire szükségük lenne, s régóta keresik a pártban, azt nem találják. (Nyilván ellopták azt is, amúgy elvhű szoci módra, de hogy pont a Gyurcsányékat kihagyták a buliból, az igazán csúnya dolog.) Ám Gyurcsány csak azért mondja, hogy nincs szüksége a párt vagyonának és infrastruktúrájának egy kicsiny szeletére sem, hogy elterelje a figyelmet az MSZP pénzügyi ellenőrző bizottságának jelentéséről, miszerint a Demokratikus Koalíció platform szabálytalanul, a törvényeket megszegve gazdálkodik. Ha Gyurcsányéknak valóban nincsenek anyagi természetű igényeik, nem értjük, miért nem váltak el már hónapokkal ezelőtt, hiszen ha csak elvi, ideológiai nézetkülönbségeik lennének, akkor már rég megoszthatták, megegyezhettek, pártszövetkezhettek volna. Ám a (számukra) legfontosabb kérdés még nem dőlt el: ki lesz Orbán Viktor kihívója?
Ha egy pártban maradnak, akkor Gyurcsánynak kevés esélye lesz, hogy miniszterelnök-jelöltként lépjen fel. Persze ráérnének ezt 2014-ig eldönteni, de mindketten attól rettegnek (a Jobbik meg az LMP csak tovább hülyítik őket), hogy jövőre előre hozott választások lesznek, s a kormányfőjelöltet nem lehet csak úgy sebtében kiválasztani. A pártszakadás után Gyurcsány is teljes jogú jelölt lesz, s ő újra legyőzheti Orbánt, mert meggyőződése szerint más úgy sem képes rá. Igaz, az előre hozott választásoknak az égvilágon semmi jelük nincs, de a gonosz és ravasz kormány egész politikája azt célozza, hogy elterelje róla a figyelmet.

Így védekezhetünk az agyevő amőba ellen – itt az orvos véleménye!