Az egyik, hogy nemsokára esedékes a valutaalaptól 2008 őszén felvett húszmilliárd euró hitel első részletének törlesztése, vagyis a kormány – akárhányan is szajkózzák – nem hitelfelvevő, hanem hitel-visszafizető. Továbbá, akárhogy is figyeltünk, egyetlen épkézláb ellenzéki javaslat sem hangzott el arról, milyen módon lehetne a gazdaság növekedési esélyét megteremteni az euróövezet egyre mélyülő válsága közepette.
Megtudtuk viszont, hogy Orbán Viktor kormányfő tavaly kizárólag azért szakíthatta meg az együttműködést az IMF-fel, mert a szocialisták olyan remek állapotban adták át a gazdaságot, hogy már nem is volt szükség külső segítségre. Sőt, növekedési pályára is állították az országot – érvelt Józsa István (MSZP), aki valószínűleg Bajnai Gordon utolsó nagy bejelentésére célzott a statisztikai bravúrral kiizzadt 0,1 százalékos (!) növekedésről. Szerintük ezt a sok szép szocialista eredményt verte szét módszeresen a polgári kabinet, és lám, hová jutottunk nélkülük.
Ehhez képest konstruktívan csengő kritika érkezett a Jobbik padsoraiból. Vona Gábor frakcióvezető felvetette, hogy ebben a remek nemzetközi befektetői hangulatban legyünk szívesek és kérelmezzük az államadósságunk elengedését. Ehhez – mint javasolta – keressünk nemzetközi partnereket, olyanokat, akik hasonló problémákkal küzdenek, és alkossunk velük egységfrontot (!). Már látom, amint a görögök, portugálok, írek, olaszok, spanyolok és románok kapva kapnak a soha vissza nem térő alkalmon, a pénzpiacok erre a népfrontos tömörülésre meginognak, és megtörve ajánlatot tesznek egy száz százalék körüli adósságelengedésre…
De, amíg ilyen-olyan okból ez esetleg mégsem sikerül, próbáljunk meg egyéb forgatókönyvekkel is foglalkozni. Adott egy óriási nehézségekkel küszködő unió, amelynek eddig már hét tagállama szorult a valutaalap segítségére. Az Európai Központi Bank őrült tempóban vásárolja az olasz, spanyol, portugál államkötvényeket, mert a piacon csak uzsorakamat ellenében akad vevő rájuk. A tegnapi fejlemények tükrében az euróövezet adósságválságának következő állomása Franciaország lehet, és senki sem látja a sor végét. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint év végére számos tagállam recesszióba kerül, jövőre pedig jó, ha félszázaléknyi előrelépést remélhetünk. Ebben a cseppet sem biztató helyzetben sem az uniónak, sem a valutaalapnak nem érdeke, hogy egy újabb tagállam, Magyarország kerüljön bizonytalan helyzetbe.
Egy biztosítás megkötése – mondhatni – közös érdek. Hogy mibe fog ez nekünk kerülni? Egyelőre annyit tudunk, hogy a valutaalap sem a régi már. Túl nagy a baj Európában ahhoz, hogy a korábbi módszereikhez ragaszkodjanak. Az általuk oly kedvesnek tartott megszorítások politikája csődöt mondott: a fűnyíróelven működő elvonások eddig minden egyes „megsegített” országban csak még mélyebb válságot hoztak. Magyarország nem kér hitelt, hanem egy elővigyázatossági biztosítékot, főleg a spekulatív támadások ellen. Az államadósságunkat csökkentjük, a Széll Kálmán-terv alapján a szükséges állami átalakításokat elkezdtük, a költségvetésünk deficitje minimális. Mit lehet még kérni? Privatizálnunk már nincs mit, amink volt, rég eladták. Az pedig nehezen számon kérhető, hogy nem bántuk meg a valutaalappal történt tavalyi szakítást. Másképp soha nem tudtuk volna bevezetni a bankadót és a multinacionális vállalatok szektoronkénti különadóját. Ami akkor még újdonság volt, ma pedig fél Európa gyakorlata.
Változnak az idők.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!