Állni a sarat

Sokan nem értik, hogy miközben ma sem könnyű az élet Magyarországon, miért van az Orbán-kormánynak még mindig akkora támogatottsága, hogy ma is bőven nyerne a választásokon.

Az egyik sárgalacsin kétségkívül az, hogy az Orbán-kormány a középosztály ellensége. Alig van olyan parlamenti ülés, ahol ez a vád valamelyik ellenzéki párt képviselője részéről ne fogalmazódna meg. Esetleg éppen azoktól, akiknek oroszlánrészük van abban, hogy két cikluson át a középosztály egyfolytában gyengült. Orbán Viktor miniszterelnök mind a parlamentben, mind a Széll Kálmán Alapítvány díszvacsoráján elmondott beszédében nyilvánvalóvá tette, hogy a középosztály megerősítése nélkül nincs növekedés.

2010 óta egy sor intézkedés kifejezetten a középosztály megerősítését szolgálta, például a családi adókedvezmény, az adórendszer átalakítása révén a vállalkozásoknál, a családoknál hagyott pénz (összesen 1280 milliárd forintról van szó!), de ide sorolhatjuk az európai pénzügyi világ által annyit bírált végtörlesztés lehetővé tételét is. Azt az ötvennégyezer családot, amely a végtörlesztés révén otthonában maradhatott, dolgos, összetartó emberek alkothatják, máskülönben nem tudták volna kifizetni a tartozásuk kiváltását jelentő összeget.

A kormány lépése stratégiai fontosságú volt, mert az ötvennégyezer földönfutóvá tett, széthulló család hosszabb távon bizonyosan nagyobb terhet jelentett volna a költségvetésnek, mint amennyi „kárt” a bankok kénytelen voltak lenyelni. Nem arról van tehát szó, hogy a kormány, amikor a középosztály megerősítését tűzi ki célul, tetszőlegesen privilegizált helyzetbe akar hozni egy réteget, hanem arról, hogy polgári társadalmakban mindig is a középosztály volt az a húzóerő, amely munkájával, tehetségével, szorgalmával fölfelé és lefelé is hatással volt az ország állapotára. Ezért fontos, hogy egy „lefelé nyitott” középosztályban gondolkodjunk.

Magyarországon még mindig kevesen érzik, hogy a polgársághoz tartozás nem valamiféle örökletes jog, hanem lehetőség, amely a munka, a rátermettség és az akarat révén mindenki számára nyitva áll. Mindannyian találkoztunk már nemcsak az állampárt politikai osztályának leharcoltjai, hanem a demagógiával befolyásolt nehéz sorsú emberek közt is olyanokkal, akik vevők a középosztály-ellenességre, holott a szegények megsegítése, a krízishelyzetben lévők támogatása egy az egyben függ attól, hogy erős vagy lecsúszó polgárság alkotja-e a nemzet tartóoszlopát.

– A politikai menedzsment tudományát és szakmáját nem lehet összekeverni a bizniszmenedzsment tudományával és szakmájával – mondta Orbán Viktor, nem csak a jelen lévő üzletembereknek címezve. Ez a politikai krédó önmagában markánsan megkülönbözteti a kabinetet a Gyurcsány- vagy a Bajnai-kormánytól. Lehet némely intézkedése miatt kritizálni a jelenlegi kormányt, szóvá tenni, hogy jobb lenne soraikon belül rendezni nézeteltéréseiket, kifejezni, hogy néhány dolgot lehetett volna körültekintőbben is intézni, de egy biztos: az első szabad választás óta ez a kormány van a legnehezebb helyzetben, s mégis ez a kormány végezte el a legtöbb munkát.

Ezek kemény, kétségbevonhatatlan tények, és bármit hoz a jövő, bárhogyan alakul sorsunk Európában, az elmúlt másfél év akkor is arról tanúskodik, hogy Magyarország nem egy sodródó ország, Magyarországgal számolni kell. Nem mindegy, hová csapódunk, s milyen következményekkel. Ha saját utunkat akarjuk járni, ki kell tartanunk a választott erő mellett.