Egy utánrúgás utóélete

Beszédet mondani olyan hallgatóság előtt, amely a legenyhébb kifejezéssel élve is barátságtalan hangulatban várja a szónok szavait, aligha lehet kellemes élmény.

Magyar Nemzet
2013. 05. 08. 4:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy kormányfő szerződésében azonban nincs benne, hogy hivatali idejében kizárólag kellemes élményeket szerezhet. Ám ettől még felsülhet, mondhat oda nem illő mondatokat, kelthet rossz benyomást. Orbán Viktor ezt kockáztatta vasárnap, amikor a Zsidó Világkongresszus (WJC) közgyűlésén beszédet mondott. A Zsidó Világkongresszus tagszervezetei és képviselői hosszú ideje támadják hazánkat, s a vádakkal és a rágalmakkal rendszeresen a magyarországi keresztény-konzervatív, mérsékelt jobboldali tábort, illetve annak vezető politikusait célozzák meg. Vádjaik többsége nem igaz, egy részük kifejezetten nevetséges, s az egyveleget aligha hitelesíti az a kettős mérce, amellyel az egészet kiszabják. Kissé leegyszerűsítve: szerintük a magyarok nem antiszemiták a baloldali kormányok idején, ám aggasztóan azzá válnak, amikor a jobboldal van hatalmon. E vélekedést semmi nem támasztja alá.

Magyarországon rasszista indítékból eddig kizárólag szocialista kormányok idején öltek meg magyar embereket, 2008-ban és 2009-ben. Hazánkban a faji előítéletekből fakadó testi sértések száma rendkívül alacsony, az aljas indokból elkövetett testi sértések mintegy egy százalékát teszi ki. A templomok és zsinagógák megrongálásának aránya az összes rongálási ügyet tekintve ezrelékekben mérhető. A temetkezési emlékhelyeket ért rongálások száma a szocialista kormányok nyolc éve alatt mindig magasabb volt, mint a jelenlegi kormány idején, a tendencia 2010 óta csökken.

A közösség elleni izgatásokat vizsgálva: a nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszítások száma most kevesebb, mint a 2002 és 2010 között hatalmon lévő szocialista kormányok bármelyike idején. Ami az önkényuralmi jelképek használatát illeti, az esetek száma 2002 és 2012 között közel azonos volt, kivéve 2008-at, amikor jelentős megugrás volt kimutatható. Náci és nyilas csoportok is csak a baloldali kormányok idején masírozhattak vidáman, most nem. (Persze tudjuk, most ez a baj, hogy betiltják a demonstrációkat, most ebből érződik a diktatúra hideg lehelete.) Nos, ezek a tények. Amelyek azonban nem számítanak, ha a magyar konzervatív-keresztény jobboldalt kell támadni. A lakiteleki sátor tartócölöpjeinek még csak a fele volt a földbe verve, amikor az első vádak elhangzottak, s e téren azóta semmi nem változott.

Orbán Viktor nem sült fel. Higgadt, barátságos, az antiszemitizmust keményen elítélő beszédét tapssal fogadta a közgyűlés. Mégis, percekkel a miniszterelnöki beszéd után, számon kérő hangú – és megkockáztatjuk: előre megírt – közlemény került fel a világszervezet honlapjára, amely szerint Orbán Viktor „nem nézett szembe a probléma valódi természetével”, és a magyar miniszterelnök antiszemitizmust elítélő szavait a WJC nem tartja elégségesnek. Zéró tolerancia, hangsúlyozta Orbán Viktor. Ezt nem tartották elégségesnek. A zérót. Pedig ez nem a Celsius-skála, itt nincsenek mínuszok.

Nagy lehetőséget szalasztott el a nemzetközi zsidó szervezet, amikor a magyar kormányfő kinyújtott kezét elütötte. Békülő gesztusra utánrúgás volt a válasz. Ám ebből sem derült ki más, mint amit eddig is tudtunk: a nemzetközi és magyarországi zsidó szervezetek a magyar baloldal mellett tették le a voksukat. Elhisszük, hogy a magyar baloldal kellemes tárgyaló- és üzleti partner. Elhisszük, hogy Ronald S. Lauder, a WJC elnöke, kitűnően érezte magát, amikor Gyurcsány Ferenc kormányával tárgyalt a Sukoró-beruházásról, arról az üzletről, amelyről azóta a bíróság mondta ki, hogy milliárdos károkat okozott volna a magyar államnak. Akár meg is kérdezhette volna Gyurcsány Ferencet, vajon miért erősödött meg a regnálása alatt a Jobbik, nulláról tizenvalahány százalékra. Afelől is érdeklődhetett volna, hogy ugyan miért mondta Mohácsi Viktória volt SZDSZ-es európai parlamenti képviselő, hogy a Gyurcsány-kormány azért zárolt információkat a romagyilkosságok ügyében, mert állami tisztségviselőknek is közük lehetett a támadásokhoz. De Ronald S. Lauder akkoriban nem kérdezett semmit.

Márpedig az a baloldal, az ő kedvenc magyar baloldaluk még sokáig nem fog visszatérni, mert Magyarország jól emlékszik arra a bizonyos „elmúlt nyolc évre”. Itt volt, adott volt a lehetőség, hogy a zsidó szervezetek vezetői új fejezetet nyissanak abban a szomorú könyvben, amely a magyar mérsékelt jobboldallal kialakított kapcsolataikról szól. Eldobhatták volna a kettős mércét, őszinteségre őszinteség, nyitottságra nyitottság lehetett volna a válasz. Ez maradt el. S a fő célpontjuk is ugyanaz maradt, aki eddig volt, ennek a politikai tábornak a vezetője, Orbán Viktor. Ha a WJC vezetői mindenáron aggódni akarnak, tegyék ezt a saját rövidlátásuk miatt. Orbán Viktor meggyengítéséből nem az ő itteni politikai barátaik, üzletfeleik és főként nem a magyar zsidók fognak hasznot húzni, hanem a Jobbik. Ha ez a céljuk, jó úton járnak.

Ronald S. Lauder a közgyűlés zárópillanataiban elnézést kért Orbán Viktortól, mert a magyar miniszterelnök egy korábbi nyilatkozata elkerülte a figyelmét. Ez jó hír. Reméljük, ez a momentum is olyan gyorsan járja majd be a világsajtót, mint a vasárnapi közleményük.

(Csermely Péter)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.