A bizottság a központi ellenőrzés révén egyebek mellett azt szeretné elérni, hogy a zóna tagállamaiban a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyított három százalék alatt maradjon a hiány, s az eladósodottság lecsökkenjen legalább a GDP hatvan százalékára. Ha valakinek ezek a számok gyanúsan ismerősnek tűnnének, az nem a véletlen műve, 1992-ben, az euró bevezetésének feltételeit tartalmazó maastrichti szerződésben vetették ezeket papírra. Vagyis mindaz, amit Brüsszel most központi jogosítvánnyal, a szuverén államok felett részbeni irányítást nyerve ki akar kényszeríteni, bő húsz éve kötelező. Minden klubtagra, kivétel nélkül.
Csak valahogy ez sokáig senkit sem érdekelt, hiszen 2008 előtt látszólag nagyon futott a szekér, ömlött a pénz a piacokra, a gazdaságok nőttek, az infláció alacsony volt, a foglalkoztatottság magas. Az összeurópai gazdaság szempontjából legfontosabb uniós országokban a maastrichti számok is rendben voltak nagyjából, ahol meg nem, például nálunk, a távoli periférián, egy kézlegyintéssel elintézték a dolgot. Hogy miért voltak ilyen elnézőek velünk a 2004-es uniós csatlakozástól egészen a 2010-es kormányváltásig, arra jóhiszeműen talán csak annyit mondanánk, rejtély. Az viszont nem, miért érte ezek után az országot úgy a válság, mint iszákost a záróra – a kocsmában már nem szolgálják ki, ami vésztartalékot meg otthonra spájzolt be, megitta előző nap.
Ha Brüsszel most megkésve ugyan, de eléri, hogy mindenki teljesítse, amit egyébként maga vállalt, üdvözölni lehet a kettes csomagot. Főként, mert annak része a súlyos pénzügyi zavarral küzdő vagy pénzügyi segítségben részesülő eurózóna-tagállamok fokozott ellenőrzése is. Erre a jelek szerint szükség van, hiszen a zóna egésze 3,7 százalékos hiányt halmozott fel tavaly, néhány tagállam pedig egészen riasztó számokat produkált. De mint mindig, az ördög itt is a részletekben, ez esetben a végrehajtás módjában rejlik. Ha már a tagországok beletörődtek abba, hogy önállóságuk egyre nagyobb szeletét engedjék át az uniónak, a nemzetállami költségvetések felülvizsgálatakor Brüsszelnek is biztosítania kell az egyenlő elbánást, és részrehajlásnak még a látszatát sem keltheti. Magyarország például nem tagja ugyan az eurózónának, vagyis egyelőre nem kell majd egyeztetnie a büdzséjét senkivel, de azért vannak keserű tapasztalatai a bizottsági ügymenettel kapcsolatban. Elég itt csak arra az egyre inkább abszurd bohózatba forduló hercehurcára gondolni, amely a túlzottdeficit-eljárás ügyében történik, ahol a számok helyett egyelőre a vélemények és a feltételezések bizonyulnak erősebbnek.