A EuroFinuse mindössze néhány évvel azután tette meg – korszakalkotónak korántsem nevezhető – kijelentését, hogy a Magyar Nemzet már a 2008-as válság kirobbanása utáni időszakban felhívta erre a hazai közvélemény figyelmét. Úgy tűnik, végre Európa is rádöbbent arra, hogy a nyugdíj-takarékosság ezen formája ráfizetéses lehet több száz millió polgárának és nem utolsósorban az uniós tagállamok költségvetésének is. Nekünk, magyaroknak már ismerős, amikor a magánkasszák mögött álló – gyakran a világ másik végén bejegyzett – alapkezelők elveszítik befektetéseink egy részét, de a belga, spanyol vagy dán nyugdíjpénztári tagok csak most szembesülnek vele, hogy az öngondoskodásnak vannak megbízhatóbb és jövedelmezőbb formái.
A 2010-es választási győzelem után az Orbán-kormány megtette a szükséges intézkedéseket a kötelező magán-nyugdíjpénztári rendszer felszámolására, ezzel a nyugdíjkassza egyensúlyi állapotának visszaállítására és az államadósság csökkentésére. A strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának január végén született precedensértékű ítéletének (amelynek értelmében – a hazai ellenzék állításával szemben – az állam nem lopta el a magán-nyugdíjpénztári befektetéseket), és a mostani európai „megvilágosodásnak” a fényében mind jogi, mind gazdasági értelemben vitathatatlanná vált a magyar nyugdíjreform iránya. Olyannyira, hogy a magyar példa követőkre is találhat az unióban: Lengyelország jelenleg hasonló megoldáson gondolkodik. Az állami rendszerbe való visszalépést követő kormányzati kommunikáció lépéseit viszont joggal érheti utólag is némi kritika, hiszen túl sokan és túl sokáig hihették azt, hogy nem hoztak megalapozott döntést.
Miközben Európában még csak kételkednek a magán-nyugdíjpénztári rendszer mindenhatóságában, addig itthon két újabb pénztár húzta le a rolót a héten: először a Pannónia, majd az Aranykor Nyugdíjpénztár közgyűlése döntött a magán-nyugdíjpénztári ágazat végelszámolásáról. A siratóasszonyok szerepét felvállaló balliberális sajtó persze kormányzati „kivéreztetésről” beszél, miközben szemérmesen hallgat arról, hogy a magánkasszákhoz végsőkig ragaszkodó tagok tulajdonképpen nem hajlandók saját zsebből finanszírozni a pénzintézetek működését. A kettős mérce persze nem meglepő, hiszen ezen lapok – élükön a Népszabadsággal, a Világgazdasággal vagy éppen az Indexszel – az elmúlt években mindent elkövettek, hogy jó színben tüntessék fel a kötelező magánnyugdíjpénztárakat, miközben a pazarló gazdálkodásról hallgattak.
A Magyar Nemzet 2009 óta tényfeltáró cikkek sorozatában számolt be a főként multinacionális hátterű cégek működését és vagyonkezelését övező visszásságokról. Talán valamennyi szerepük nekik is van abban, hogy – némi noszogatás után – a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete határozataival ötmilliárd forintot sikerült visszaszerezni a korábban jogtalanul levont vagyonkezelési költségekből. Többek között a Magyar Nemzet által feltárt ügyek alapján indított vizsgálatokat a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal is, amelyek eredményeként jelenleg több nyomozás zajlik. A tét itt is meghaladja az ötmilliárdot, ráadásul az érintett három kasszából kettőnél már tavaly elkezdődött a végelszámolás, a harmadiknál pedig a hírek szerint szintén fontolgatják. Bár a hűtlen kezeléssel gyanúsított pénztáraknak jelenleg kisebb gondjuk is nagyobb lehet annál, mint hogy a rolók lehúzásával foglalkozzanak. Egyes személyek inkább már a rácsok miatt aggódhatnak.
Szilágyi Richárd
