A több mint félmillió szerződés igaz, hogy közvetlenül „csak” másfél-kétmillió embert érint, közvetetten azonban az egész lakosságot. 2002-től ugyanis devizában adósodott el az állam, az önkormányzatok, a lakosság és a vállalatok zöme. A szociálisan legérzékenyebb, vagyis a lakáscélú hiteleket érintő kérdésekben a kormány elment a falig, vállalva a bankok brüsszeli feljelentéseit és az ezt követő uniós össztüzet. A vállalatokkal együtt mintegy 12 ezer milliárd forintos (!) adósságtömeget kell kezelni, ennek érdekében 2010-től eddig összesen kilenc mentőcsomagot állított össze a kabinet – és a java még mindig hátravan. A pénzügyi felügyelet friss adatai kijózanítók: a devizában eladósodottak kevesebb mint fele képes időben törleszteni, míg a forinthitelek esetében ez az arány 90 százalék. Ez azt jelenti, hogy az élet ülteti a tárgyalóasztalhoz a bankokat, nem csak a kormány. A piaci erőfölényt fel kell váltaniuk a józan belátással, annak tudomásul vételével, hogy a bedőlt hitelek százezrei a ma még jó hiteleket is elsöpörhetik, ostromállapotot idézve elő az egész gazdaságban. A megoldásnak igazságosnak, tisztességesnek és jogszabálytisztelőnek kell lennie. Nem indulatból, hanem a piaci szereplők bevonásával, a megoldási javaslatok pontról pontra vételével kell cselekedni. A hitelintézeteknek sem érdeke ugyanis, hogy bedőlt ingatlanokkal tömjék tele a mérlegüket, mert a tömeges kényszerárverések lavinát indíthatnak el az egész ingatlanpiacon.
Nagyon keskeny ösvény vezethet el az erkölcsileg alátámasztható, társadalmilag igazságos megoldáshoz. Leginkább a politikusok hibája, hogy 2002 és 2010 között a devizahitelek összege 140-szeresére emelkedhetett, és a lakossági hitelek öszszege elérte a 6300 milliárd forintot. Mert mindez egy olyan gazdasági környezetben játszódott le, amikor minden évben egyre távolabb került az ország az euró bevezetésétől, így a hitelek jövőbeli átválthatóságának lehetősége is elúszott. Mert sem a kormánypártok által kinevezett pénzügyi felügyeleti elnök, sem a Gyurcsány Ferenc választotta Simor András jegybankelnök, sem Veres János pénzügyminiszter, sem Kóka János, majd Bajnai Gordon gazdasági miniszterek nem tettek semmit az ügyben. A fogyasztóvédelem eltűnt a pénzügyi felügyelet bürokratikus útvesztőjében, Járai Zsigmond volt jegybankelnök és a svájci központi bank figyelmeztetései pedig süket fülekre találtak. Eközben a bankok reklámokban biztatták az ügyfeleket arra, hogy cseréljék le „drága” forinthitelüket az olcsóbb, frank- alapúra. A lakosság felelősségét nem vitatva figyelembe kell venni, hogy a devizahitel-csapda súlyosan korlátozza a belső fogyasztást, amelynek végső kárvallottjai a hazai cégek és az ott dolgozók. A probléma részmegoldását vállalta el a nemzeti bank, amely kedden történelmi szintre, négy százalékra vitte le az alapkamatot, amivel az egyre inkább megfizethető forinthitelek felé terelhetik a gazdaságot. A másik támpontot a növekedési hitelprogram adhatja, amely több száz milliárd forint értékben segít azoknak a vállalkozásoknak, amelyek forintra váltanák devizahitelüket. A kormány pedig átvette az önkormányzatok adósságának nagy részét, beleértve a devizahiteleiket is. A lakosság megsegítése azonban a legkényesebb kérdés, és csak társadalmi szolidaritáson alapulhat. Be kell végre látni, hogy egy hajóban evezünk.
(Szabó Anna)
