Szavai szerint a devizahitelekből fakadó helyzet olyan gazdasági és társadalmi kockázatot jelent, amellyel az ország hosszú távon nem tud együtt élni. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által felvázolt alkotmányos-jogi mozgástér széles, hiszen több olyan nemzetközileg ismert eljárás is van, amely a devizahitelekkel kapcsolatos problémákra megoldást jelenthet – közölte.
Varga Mihály hangsúlyozta, a kormány szándéka egyértelmű: egyrészt „az időbeni és teherviselési szempontokat is figyelembe véve” ki kell vezetni a hazai hitelpiacról a lakáscélú devizaalapú jelzáloghiteleket, másrészt olyan helyzetet kell kialakítani, amellyel a forinthitelt választók nem járhatnak rosszabbul, mintha a hitelfelvételkor devizakölcsönt vettek volna fel. A nemzetgazdasági miniszter e célok elérése érdekében tárgyalásokat kezd a hazai devizahitelezésben érintett hitel- és pénzintézetekkel.
„A Fidesz három év után sem engedi el a devizahitelesek kezét, így bármilyen döntés is születik a megsegítésükről a kabinet ülésén, a kormánypárt támogatni fogja” – közölte Selmeczi Gabriella szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Azt egyelőre nem tudni, hogy a kabinet melyik variáció mellett fog dönteni, de bármelyiket is választja, a társadalmi és gazdasági szempontokat – köztük a bankok terhelhetőségét is – figyelembe veszi majd, és azt a Fidesz támogatni fogja. A szóvivő a Gyurcsány–Bajnai-kormányok egyik legsúlyosabb örökségének nevezte a devizahitelesek problémáját: a szocialista kabinet „ketyegő bombára ültette ezeket a családokat, zéró segítséggel”. Selmeczi Gabriella hozzáfűzte azt is, hogy a mostani „baloldali megállapodásban” egyetlen szó sincs a devizahitelesekről, aminek szerinte az lehet az oka, hogy nem érdekli őket vagy nem akarják nyilvánosságra hozni elképzeléseiket.
A Magyar Nemzet mai számában arról ír, hogy rendkívüli érdeklődés kíséri a kormány ma várható döntését a devizahiteleseket megsegítő új mentőcsomagról. Értesülések szerint a közigazgatási és a nemzetgazdasági tárca is önálló javaslatokkal készül, amelyek bankokat érintő hatásai között nagyságrendi különbségek vannak. A várható újabb intézkedéseknek a bedőlt hitelek gyarapodása lehet az egyik fő kiváltó oka.