Takarodó

Az igazságszolgáltatás rendszerváltozás utáni történetében még nem volt arra példa, hogy kémkedésért (!) ítéljék el a kémelhárítás vezetőjét és annak főnökét, a titokminisztert.

Lehet, hogy tévedünk, de vélhetőleg ilyen még a világ igazságszolgáltatásának történetében sem sokszor fordulhatott elő. De ne prejudikáljunk, bár a helyzet komoly, már most nagy szégyent hoztak Magyarországra az elkövetők. Tény, hogy a sztárügyvédek felsorakoztatása, a cinikus, lekezelő vélemények közlése, az ügyészség pocskondiázása – vagyis állandó megvádolása azzal, hogy politikai megrendelésre cselekszik – sem volt elég ahhoz, hogy első fokon ne ítélje el a független igazságszolgáltatás képviseletében a törvényszék a Gyurcsány-kormány egykori, polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő miniszterét, a szocialista Szilvásy Györgyöt és a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóit, Galambos Lajost és Laborc Sándort a kémügyben.

Gyurcsány miniszterét felbujtóként elkövetett kémkedésért két év tíz hónap letöltendő börtönre ítélték és három évre eltiltották a közügyektől. Galambost szintén kémkedésért meszelte el első fokon a bíróság, ítélete szerint két év tíz hónapot kellene eltöltenie a börtönben és három év eltiltást kapott a közügyektől. A moszkvai KGB-akadémián végzett Laborc Sándor negyedrendű vádlottat pedig, aki 2007 és 2009 között volt a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója, a bíróság a kémkedéssel kapcsolatban, hivatalos személy által elkövetett bűnpártolás bűntette miatt ítélte egy év börtönbüntetésre, bár a végrehajtást két év próbaidőre felfüggesztette. P. László harmadrendű vádlottat, a kémbotrányban felbukkant orosz hátterű biztonságtechnikai cég tulajdonosát viszont felmentették az államellenes bűncselekmények elkövetésének vádja alól.

De mi is a kémügy, amelyért akár nyolc évet is kaphatott volna a három egykori állami vezető? Miért részesültek ehhez képest ennyire enyhe büntetésben, és miért éppen azt a vádlottat mentették fel, akinél történetesen közvetlenül ki lehetett mutatni egy másik államban, Oroszországban a kapcsolatot? Ez az, amit jó ideig nem fogunk megtudni, mert az ügy iratanyagát 2040-ig titkosították, miközben a tegnapi tárgyalás is zárt ajtók mögött zajlott. De mi mást is várhatnánk az államellenes bűncselekmények egyik legsúlyosabb formájának elkövetése esetén?

Sajtóhírek persze megjelentek az ügy hátteréről. Ezek szerint Galambos Lajos 2007-ben a Nemzetbiztonsági Hivatalhoz is bevitte P. László orosz hátterű cégét, hogy úgynevezett külsős „humánerő-átvilágítást” végezzen. (Milyen ragyogó eufemizmus!) A társaság feladata – amelyről egyébként az NBH-s munkatársak körében azt közölték, hogy Bulgáriából érkezett – az volt, hogy hazugságvizsgálatokkal szűrje ki, milyen útvonalon „szivárognak titkosszolgálati információk” az akkor ellenzéki Fideszhez. A gyanú szerint azonban valójában az történt, hogy eközben éppen ők szolgáltattak ki információkat egy külföldi hatalomnak a magyar polgári elhárítás tagjairól. El lehet képzelni, milyen népszerűségnek örvendhetett a magyar titkosszolgák körében egy bolgár szakértői csoportnak álcázott magáncég, amely rájuk tapasztja a hazugságvizsgáló elektromos alkatrészeit. Biztosan nem ültek zenés örömünnepet. Ahogyan a Szilvásyt, Galambost és Laborcot védő jogi képviselők sem a tegnapi ítéletet követően. Egyikük pedig azt hangoztatta az ítélethozatal előtt: „trombitaszóval fogják felmenteni” a védencét. Az örömóda egyelőre elmaradt, a hangszer besült, mert a „fúvós” közelében mindenki citromba harapott.

A savanyú, sápadt arcokon pedig legalább már egy kicsit látszik, tartanak attól, hogy egyszer őket is elérheti az elszámoltatás. Azután pedig nem fújhatnak mást, csak a takarodót.

Haraszti Gyula