A magánélet vége

Kiderült, az Egyesült Államok miért vette a bátorságot ahhoz, hogy lehallgassa Németország kancellárját.

Kiderült, az Egyesült Államok miért vette a bátorságot ahhoz, hogy lehallgassa Németország kancellárját, Angela Merkelt. Washington szerint az illegális, titkos lehallgatások célja természetesen nem más, mint a terrorizmus elleni védekezés, amelyben 2001. szeptember 11. óta a „világ csendőre” nem ismerhet tréfát. Az Egyesült Államok nem engedhet meg magának ugyanis még egy olyan kudarcot, mint ami a World Trade Center ikertornyainak lerombolása idején történt, amikor a világ legképzettebb titkosszolgálatainak hírében álló szervezetek sem tudták megelőzni, megakadályozni a tragédiát. Nem véletlen, hogy azóta különböző összeesküvés-elméletek születtek arról: a világ leghírhedtebb terrortámadását is maguk a titkosszolgálatok követhették el.

De hogy ehhez mi köze lehet Angela Merkelnek, azt nehéz lenne megmagyarázni. Ahogyan az sem világos, milyen módon hálózhatná be a nemzetközi terrorizmus Európát vagy az Egyesült Államokat Orbán Viktor magyar miniszterelnökön, illetve más európai kormányfőkön keresztül, akiket szintén lehallgathatott az amerikai nemzetbiztonság. Amerika nyilvánvalóan már rég áteshetett a ló túlsó oldalára, a terrorizmus örve alatt megfigyel, illetve megfigyeltet mindent és mindenkit, az így szerzett információk pedig egyéb célokra is felhasználhatók. Méltán háborodott fel a fél világ, miután a Der Spiegel című német hetilap hozta a hírt, miszerint az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) éveken keresztül Angela Merkel kancellár mobiltelefonját is lehallgathatta. Azóta kiszivárgott az is, hogy az NSA más magas rangú német kormánytisztviselőket is lehallgatott, továbbá ellenzéki vezetők után is kémkedett. Ezek után nem sokkal napvilágra került egy térkép is, amelyen különböző városokat tüntettek fel, ahol amerikai lehallgatóközpontok működhetnek, például Budapestet.

A helyzet abszurditását talán legegyszerűbben és legvilágosabban Peter Galbraith, az Egyesült Államok volt zágrábi nagykövete fogalmazta meg a Vecernji List című napilapnak. Szerinte mindenki lehallgat mindenkit, mindenki kémkedik mindenki után, és ez így van rendjén. A diplomáciai körökben nyílt titok, hogy a hírszerzés nem ismer barátokat vagy ellenségeket, és ez még inkább így van a hidegháború utáni, zavarosabb időkben, amikor nem is lehet pontosan meghúzni a hatalmi zónák határait. Ehhez pedig vajmi kevés köze van a szeptember tizenegyedike utáni helyzetnek. A terrorizmus elleni védekezésre hivatkozni süket dumának tűnik még maguknak az amerikaiaknak is, bármennyire is óriási traumaként érte őket a személyszállító repülőgépekkel végrehajtott brutális támadás. Ők is tudják, hogy a Bush-korszak óta valahol Utah államban gyűlnek az adatok mindenkiről, amelyek bármikor előkotorhatók.

A The Guardian nemrég már arról cikkezett, hogy az Egyesült Államok természetesen nincs egyedül az illegális lehallgatásban, a német, a francia, a spanyol és a svéd hírszerzők is saját technológiát fejlesztettek ki a telefonos és az internetes adatforgalom tömeges megfigyelésére. Nyilván ezek igen fontos kérdések a nemzetközi politika számára. Nekünk azonban jóval lényegesebb lehet, hogy mit akarhattak a legfőbb katonai szövetségeseink Orbán Viktor lehallgatásával. Talán figyelmeztetni akarták, hogy terrorista bűnbandák hálójába kerül? Nem valószínű. Akkor vajon mi más célja lehetett a megfigyelésének? Orbán Viktornak tényleg csak a telefonját hallgatták le, vagy beépített ügynökeik és egyéb eszközeik révén az egyéb beszélgetéseit is? Tárgyalhatott-e így nyugodt szívvel a miniszterelnök például atomenergiáról, gázvezetékekről, stratégiai tározókról, multicégekről, nemzetközi pénzintézetekről, vagy akár a kifutott orosz haditechnika után szükségessé vált fegyverek beszerzéséről?

A lehallgatási botrány kapcsán sajnos akár olyan kérdések is felmerülhetnek, amelyek még ennél is messzebbre vezetnek. Például, hogy az illegálisan összegyűjtött információ mikor vált hatalommá az amerikaiak kezében az elmúlt évtizedek során Európában, illetve Magyarországon, mikor voltak képesek ezzel befolyásolni a társadalmi folyamatokat? Mennyire szólhatott bele a belpolitikába az a két nagyhatalom, amelyek ütközőzónájába került Magyarország a schengeni határokkal? Erre utalhatott a parlament nemzetbiztonsági bizottságának fideszes tagja, Kocsis Máté is, amikor bejelentette: a magyarországi befolyásszerzés gyanúja is felmerült a lehallgatási botránnyal összefüggésben.

A napokban kiderült az is, a német kancellárt egy Einstein-Castanet kódnevű készülékkel hallgatta le az amerikai titkosszolgálat a berlini nagykövetség tetejéről. Ha belegondolunk, hogy az Egyesült Államok magyarországi nagykövetsége légvonalban alig négyszáz méterre van a Parlamenttől és a miniszterelnök irodájának ablakától, szintén érdekes következtetésre juthatunk.

A legsúlyosabb tanulsága azonban ennek a botránynak talán nem is az, hogy mi történik a politikusokkal vagy egyéb közszereplőkkel. Sokkal elkeserítőbb, hogy a legfrissebb hírek szerint az NSA több száz millió ember adatait szerezte meg jogtalanul, egyes szakértők pedig állítják, szinte mindenki adatait rögzíthetik a leggazdagabb nemzetbiztonsági szolgálatok, hátha jók lesznek majd valamire. A biztonság szentsége tehát felülírta a magánélet szentségét is. Kis túlzással azt is mondhatnánk, az orwelli Nagy Testvér lett a mindenható. Ehhez képest csak közjáték, hogy Magyarország egy olyan különleges hely, ahol még az egykori elhárítófőnök és a volt titokminiszter is kémkedéssel vádolható.