A Majdan népe

„Mivel a katarzis elmaradt, s a rideg valóság senkit sem érdekelt, Ukrajna egyik fele ismét a Majdanra tódult.”

Kiváltképp Vitalij Klicskót, aki még nem járatta le magát, így aztán lehet benne bízni, ráadásul ő itt, a téren érezheti magát elemében. A parlament, a tévéviták nem az ő világa, számára a ringet idéző Majdan igazi lehetőség a kiugrásra. Mint ahogy Oleh Tyahnyibok is kilubickolhatja magát a rombolásban, amely az ő pályája. S mielőtt Európa megörülne e rasszista, antiszemita, a kisebbségeket gyűlölő szélsőjobboldali nacionalista mozgósítóerejének, gondolhatna egy pillanatra arra is, hogy milyen értékek mellett szokott oly hangosan kiállni. De erre most, úgy látszik, nincs idő, hiszen meg kell buktatni az ügyeletes gonoszt, ami felülír mindent.

Ezért aztán ott szónokol a demokrácia nevében egy színpadon a Szvoboda vezérével a Majdanon két volt lengyel kormányfő, a megbukott grúz államfő és a litván parlament elnöke. A magát immár láthatóan elszámító hatalom eközben kapkod, próbálja csillapítani az indulatokat. Néhány képviselő már előrenéz, s menekül a süllyedő – vagy legalábbis imbolygó – hajóról. Csak azzal nem foglalkozik most senki, mi is lesz a csőd szélén tántorgó Ukrajnával.