Az emberi emlékezet véges, de a történelmi emlékezet nem lehet az, mert az írott történelem lényege az emlékezés fenntartása. Ne higgyünk azoknak, akik szerint „már nem kell bolygatni” ezeket az ügyeket. Sem az igazság kiderítése, sem az áldozatok képviselete nem halogatható tovább. Ha nincs erő a nyugvópont megtalálásához, megnyugvás sem lesz soha. Bár sokaknak úgy tűnhet, az igazságnak e késői szolgáltatásában (szándékosan választottam ketté a szót, hogy eredeti jelentése tiszta maradjon) túl sok bízatik az idős áldozatokra – akiket ráadásul kegyetlenül megtanított életük a hallgatásra –, a kormánynak ez a lépése mégis méltánylandó, mert lehetőséget ad a felelősök megnevezésére, és jogi úton, erkölcsi akarattal tetteik terhének vállalására készteti őket. Szőnyeg alá lehet söpörni a szemetet, de van egy fölpúposodási határ. Amikor azon a szőnyegen többé nem lehet közlekedni.
A Nemzeti Emlékezet Bizottságának létrejöttével talán nem is történik egyéb, mint ennek a fölpúposodott szőnyegnek a fölgöngyölítése. Lássuk, mi van alatta! Ehhez kell az áldozatok igazságtétel utáni vágyának és a kormányzó akaratnak az összehangolása. Reménykednünk kell abban, hogy az ügyészség az igazság földerítésében ezúttal nem mond csődöt.
