Valahogy így kell ennek lennie, mert másként nem nagyon lehet. Nem vizionálhatnánk sem a győzelem forgatókönyvéről, sem a baloldal kétharmados diadaláról. Mert az összefogás résztvevői szemmel láthatólag még fintorognak és húzzák a szájukat, érzékeltetvén, hogy van még teendő az összefogás háza táján. (Nyilván még nem döbbentek rá arra, amit a Népszava azonnal felismert: a lista az forgatókönyv is!) Még Mesterházy Attila sem látszott teljesen felszabadultnak, amikor azzal biztatta (bosszantotta) a tévénézőket, hogy a kétharmados győzelem küszöbére érkeztek. Úgy tűnt, máris nyomasztja őt az elsöprő siker felelősségének többtonnás súlya.
Természetesen a kincstári optimizmus minden politikai kommunikációs tanfolyamon az első lecke, de jobb helyeken azt is megtanítják, hogy ég és föld a különbség az ok nélküli derűlátás, a pofátlan hazudozás és a hülyeség között. Aki e három között nem tud disztingválni, az még pártszóvivőnek sem jó. Nem csoda, hogy a szövetségesek nem kérnek a közös miniszterelnök-jelölt imázsának kialakításából és megjelenítéséből. Szigetvári Viktor, aki a kampánystábban a Bajnai-féle Együtt 2014-et képviseli, úgy vélte, Mesterházy miniszterelnök-jelölti felépítése az MSZP „primer felelőssége”, ha már a párt ennyire küzdött elnöke elsőségéért. Én elhiszem, hogy Mesterházyt nehéz, szinte lehetetlen vezetésre alkalmas, felelősen gondolkodó, a valóságot ismerő, tisztességes személyként eladni, de egyrészt nincs nála érzékelhetően jobb a baloldalon, másrészt az MSZP kinek az elsőségéért küzdött volna, talán Vadaiéért, netán Portikéért? Különben is, a demokrácia írott és íratlan szabályai szerint Mesterházy posztjáért egyáltalán nem kellett volna küzdeni, mert az a legerősebb párt vezetőjeként adja magát. De az úgynevezett demokraták koalíciójában különösen reménytelen a demokrácia szabályaira hivatkozni. Egyébként a kampánystáb nagy elszánásokkal látott munkához, például a közös arculat kialakításához, amiből Mesterházy arculata azonnal ki is maradt. Viszont a programok egyeztetéséről biztatóan nyilatkoztak a magas felek, mondván, mindenki roppant kompromisszumkész, csak a vitás kérdésekben nem enged senki az álláspontjából.
Vitás kérdések pedig vannak. Ott van mindjárt a kampányfinanszírozás problémája, amely nemcsak eszmei, hanem anyagi közösködésre is kényszeríti a résztvevőket, ráadásul sokkal soványabb összegből, mint amennyit külön-külön kaptak volna a költségvetésből. Több milliárd helyett 703 millió folyik be hivatalosan a kasszába, az informálisan csörgedező pénzekről pedig nem csak a közvéleményt, vélhetően egymást sem fogják tájékoztatni. Az MSZP kampányfelelőse, Molnár Zsolt kijelentette, hogy nem pénzkérdésről van szó, a hiányzó forintokat hittel, lelkesedéssel és aktivisták segítségével igyekeznek pótolni. No, ezt fogják elvtársiasan elosztani egymás közt, ebből a szegényebbeknek is juthat bőven. A kétes forrásokból befolyó pénzekről pedig jobb nem tudni, honnan érkeznek, miként azt sem, hol landolnak. Mert ha sok más kérdésben nem is, legalább a saját pártjuk és az ország érdekei között nagyon pontos különbséget tudnak tenni.
