De mindez, ugye, nem számít. Tobin érdemel sajnálatot, igaz? Ő érdemel részvétet, kiskapukeresést, igazságügyi védelmet, uniós védelmet, Viviane Reding védelmét, a nyugati sajtó védelmét, hiszen – felfoghatatlan időtartam! – tizenöt hónapra elítélte őt a nyereg alatt diktatúrát puhító magyar bíróság. Aki azt hiszi, hogy valami roppant szerencse kapja ölbe azokat, akik tragédiát okozhatnak úgy, hogy nem vagy alig kapnak érte büntetést, annak hiányosak a lélektani ismeretei. A bűn, a halált okozó vétség, amely büntetés nélkül marad, adott esetben nagyobb pusztítást végez a személyiségben, mint az ítélet következményeinek vállalása.
Tobinról ma már senki sem beszélne, ha mélyen magába szállva, tizenöt hónapos magányában szembesült volna azzal, amit elkövetett. Így viszont önmentési manőverei következtében tizennégy év alatt csak az rögzülhetett belé, hogy egy gyáva ámokfutó, akinek két kisgyerek halála szárad a lelkén.
