A negyedmilliárdos csontváz

Hol a pénz? – tette fel a rendszerváltásban csalódottak kérdését Csurka István valamelyik választást megelőzően egy vitában.

Egy valahonnan hiányzó csaknem 250 000 000 forintos tétel pontos tartózkodási helyét tárta fel lapunk: az átlagmagyarnak elképzelhetetlen nagyságú összeg Simon Gábor eddig MSZP-s politikus nevén parkol évek óta osztrák bankszámlán.

Mire Mesterházy Attila visszatért a szerencsétlen időzítésű, de a balliberális ellenzék aktuális miniszterelnök-jelöltje számára a jelek szerint kötelező washingtoni vizitjéről, azzal szembesülhetett, hogy pártjára rárogyott az egyszerű, máskor bevált elemekből összerakott kampányépítmény. Az ellenfélre szórt korrupcióvád („maffiakormány”), az irigységre apelláló, mímelt szegénypártiság (többkulcsos adó követelése) és a baloldal megújulásának hangoztatása mind a visszájára fordult, mire a hivatalos kampány egyáltalán elkezdődött volna. Simon Gábor botránya éppen a fenti üzeneteket tette végképp hiteltelenné. Majd következett az újabb csapás, amikor a Washingtonban kimondott szavai hullottak vissza az MSZP elnökére. Ezek azt leplezik le, hogy a baloldali, balliberális ellenzék cinikus játékot játszik a szabad és demokratikus választások legitimációjával. Nem bízik abban, hogy tiszta eszközökkel nyerhet, ezért úgy készül a vereségre, hogy azt a magyar demokrácia sérelmeként láttassa majd a külföld előtt.

Amit eddig az MSZP Simon-ügyben tett, a minimum, legfeljebb közvetlen kármentésként értékelhető. Ma, a mentelmi bizottság ülésén kiderül, hogy a még szocialista képviselő bankszámla-tulajdonos és pártja hajlandó-e ennél többre. Az adócsalás és okirat-hamisítás tényállása minden jel szerint megáll, az ennél is súlyosabb vád kivédéséhez a pénz eredetéről kellene valami érdemit mondani. Csakhogy annyira nem lehetünk jóhiszeműek, hogy ne tudjuk: ha ez a pénz tisztességes úton került Simon Gábor jogkövető magyar állampolgár, szocialista politikus ausztriai számlájára, akkor ennek hiteles történetét már megismertük volna. Ha hallunk egyáltalán valamit ezek után, az valószínűleg már csak a jól-rosszul sikerült fedősztori lesz, aminek kidolgozásához néhány nap haladék is komoly segítség lehet. Ez persze csak elmélet; nem tehetünk mást, mint bízunk az igazságszolgáltatás kitartó kíváncsiskodásában. És eszünkbe idézzük a Tocsik-ügyet, ahol hamar kiderült, hogy a néhai jogásznő 804 millió forintjából mások is részesültek, s a pénz útja az MSZP–SZDSZ-kasszák felé mutatott.

Azt hiszem, a választópolgárok többsége eddig igen keveset tudott Simon Gáborról. Ha kínoznának, sem volnék képes akár egyetlen eredeti gondolatot, emlékezetes mondatot idézni tőle. Ami a sajtónak beugrott, az éhségmeneten való feltűnése volt, de most már ezt sem teheti ki az ablakba. Pedig nem kezdő a politikában, a legerősebb ellenzéki párt elnökhelyettesének kormányváltás esetén egy miniszteri poszt könnyen kijárhatott volna. Meglehet, a negyedmilliárd igaz történetének megismerése Simon Gábor politikai karrierje titkának megfejtéséhez is hozzásegítene.

Mesterházy Attilát mindenesetre nem kell irigyelnünk. Nehéz lehet megújulást hirdetni csontvázaktól zörgő szekrényekkel a hátunk mögött. És Gyurcsány Ferencről még szót sem ejtettünk.