Népszavazás, de miről?

A baloldali, balliberális, magukat demokratikusnak nevező ellenzéki pártok teljes körű év eleji összefogása nem rendezte át az erőviszonyokat.

Szerető Szabolcs
2014. 02. 05. 23:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezek közül önkényesen most a jobboldali szimpátiával soha nem vádolt Mediánét idézem, amely szerint az összefogás közös listájára pontosan ugyanannyian szavaznának, ahányan azt megelőzően a részt vevő ellenzéki pártokra külön-külön szavaztak volna. A teljes népességen belül 22 százaléknyian. A nagy összefogás bejelentésének idején pedig az addig is fölényesen vezető Fidesz népszerűsége kismértékben, 37-ről 39 százalékra emelkedett. A baloldali kampánystratégák, véleményvezérek egyetlen adatba kapaszkodhatnak: valamivel többen (45 százalék) akarnak kormányváltást, mint ahányan (43) nem. Csakhogy ez a felmérés egy másik megállapításával együtt értelmezendő: a megkérdezettek szűk többsége, 51 százaléka kizártnak tartja, hogy az ellenzéki összefogásra szavazzon. Vagyis arra az egyetlen erőre, amelynek egyáltalán esélye van arra, hogy megszorongassa a kormányoldalt áprilisban.

Ellenzéki körök megingathatatlan meggyőződése, hogy az új választási rendszer komoly versenyelőnyt jelent a kormánypártoknak. Nekik jelentem: az új baloldali egyezség azt jelzi, hogy az ellenzék képes volt alkalmazkodni az új szabályokhoz, s technikai szempontból tökéletes megoldást választott. (Volt rá ideje, nem úgy, mint a jobboldali ellenzéknek 1994 őszén, amikor az MSZP–SZDSZ-koalíció közvetlenül a voksolás előtt írta át teljesen az önkormányzati választási törvényt.) A közös jelöltállítás az egyéni körzetekben, a közös lista és miniszterelnök-jelölt elvileg a legjobb megoldás; nem a Fidesz, nem a választási szabályozás tehet arról, hogy az összefogás bejelentését nem követte fordulat. Nem a formával, a tartalommal van a baj. Azzal, hogy a baloldalon elmaradt a megújulás. A 2010-es történelmi vereség óta alig hallani új gondolatokat, alig látni új és hiteles arcokat. Talán ezt is érzékelte a cinikus hatalomtechnokrata politikusból cinikus értelmiségivé vedlett Magyar Bálint, amikor meghirdette: ne törődjön a szakpolitikai finomságokkal, csak fogjon össze az ellenzék. Orbán Viktor leváltása maga a program. Felmutatható kormányképes alternatíva, a választók tömegeit a személyes kisugárzásával mozgósító vezető hiányában az országgyűlési választást az Orbán-rendszerről szóló népszavazásként értelmezi az ellenzék. Ám a baloldali összefogás tablója a Fidesz kezébe is hasonló fegyvert ad: ha valakinek kevés mondjuk a rezsicsökkentés sulykolása, még mozgósítható lehet a Gyurcsány-korszak visszatérését megakadályozó népszavazásra.

A vázolt politikai helyzet kellemetlen mellékhatása az elvtelen és programtalan, kétségbeesetten kitörési pontot kereső ellenzék további radikalizálódása. A minden mindegy alapon indított támadások brutalitása csak növekedni fog a következő két hónapban, tekintet nélkül a hosszabb távú következményekre. Így osztja meg szélsőségesen a közvéleményt majd egyre több olyan ügy, amelyben normális körülmények között elvi egyetértés lenne a szemben álló politikai erők között. Az ellenzéki hisztériát csak táplálják a Medián által rögzített egyéb folyamatok: a növekvő választói aktivitás, a lassan javuló közhangulat vagy a baloldali politikusok népszerűtlensége.

És Simon Gáborról még szót sem ejtettünk.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.