Abban sincsen semmi meglepő, hogy Orbán Viktor elfogadta a megbízatást. A miniszterelnök három okot említett, amelyek miatt szinte gondolkodás nélkül igent mondott az államfő felkérésére. Először azért, mert kivételes megtiszteltetésnek érzi, hogy ő és az általa vezetett pártszövetség 1998 és 2010 után harmadszor nyerte el a választók bizalmát. Másodszor büszke arra, hogy szolgálhatja a hazáját, míg a harmadik ok az: mindent megtesz azért, hogy nemzetünk megkapja az őt megillető tiszteletet itthon és világszerte egyaránt. A köztársasági elnök ma az Országgyűlésben is bejelenti döntését, ahol a törvényhozók szavaznak is a kormányfő személyéről.
Remélhetőleg személyeskedő viták, sértődések, kivonulások, a T. Házba nem illő, agresszív, ízléstelen, netán jópofáskodó demonstrációk nélkül. Normális országban efféle aggodalmainknak természetesen nem kéne hangot adnunk, de amióta az erőszakos, szemkilövő, hazudozásaikra büszke, semmilyen ellenvéleményt nem tűrő balliberálisok az igazi demokraták, a szövetségeseiket hátba támadó, teljesen eljelentéktelenedő párttöredék nevezte ki magát a normális Magyarország képviselőjének, amióta az ellenzéki pártok saját politikai impotenciájukat a kormány nemzetközi fórumokon való feljelentgetésével kompenzálják, amióta a választás vesztese azzal hivalkodik, hogy ő bizony nem gratulál a győztesnek, normális országról nem beszélhetünk. Bizony okkal-joggal tartunk attól, hogy az államfő és a miniszterelnök teljesen előírásszerű tevékenységére abnormálisan reagálnak majd különböző jelentős vagy jelentéktelen, ismert, esetleg ismertségre vágyó ellenzéki csoportok. Na tessék, a fideszesek már megint egymás között osztogatják a posztokat! Vagy kétségbe vonják Áder János függetlenségét, elnöki integritását, mondván: persze, hogy az Orbánt bízza meg, mert lekötelezettje, így akarja meghálálni, hogy pályáztatás nélkül, csak az Orbán meg a Fidesz kényére-kedvére kapta meg a magas tisztséget.
Ismerős hangok ezek, minden hazai történést, jelenséget hasonlók kísérnek, miért pont a miniszterelnöki jelölés maradna ki a sorból? Csak azért, mert minden a törvényeknek és a szokásjognak megfelelően történik, az ellenzék nem szokta visszafogni magát. A törvény, a hagyomány, a többség akarata eddig sem bizonyult visszatartó erőnek, ha ballib kiválóságok kötözködni, hisztériázni akartak.
Az ellenzék szokásos magatartásának felemlítésével jelezzük, a következő négy év árnyoldalait (legalábbis azok túlnyomó részét) nagy biztonsággal megjósolhatjuk. Sajnos. Az eredmények terén már nem lehetünk ily magabiztosak. Csak bizakodhatunk, bár azt sem tudjuk biztosan, hogy miben. A miniszterelnök folytatásra kért felhatalmazást a kampányban, amelyet a szavazók bizalmából meg is kapott. Most már nem ártana gondosan, de merészen szelektálni a folytatásra méltó és sürgősen befejezendő ügyek között, mert az elmúlt négy évben sikerült megtapasztalnunk oly dolgokat, amelyek elhagyása a legkevésbé sem veszélyeztetné a konzervatív, keresztény, nemzeti kormányzás folytonosságát. Sokat hallott panasz, hogy a kormányzat túl mélyen nyúl bele az állampolgárok hétköznapi életébe, a törvényhozók nem törvényeket hoznak, hanem szokásokat diktálnak. A kormányzatnak nemcsak folytatnia kell a megkezdett munkát, hanem tovább is kell lépnie. Folytatni az ellenzék fogja, pillanatnyi megállás nélkül.
