Mesterházy, az antihős

Temetni jöttem az MSZP-t, nem dicsérni. A közbeszédet most Mesterházy lemondása uralja, ami részben érthető.

Horn Gyula idején csak elkezdődött, Gyurcsány kormányzása idején tetőzött a baloldal totális lelepleződése. A választók fehéren-feketén látták, hogy érdekképviseletükért az ún. szocialista párt nem fog sokat tenni. Egyre nyilvánvalóbb volt, hogy az MSZP elszakadt választóitól, és olyan érdekek szolgálatába állt, amelyek a pénzvilág globális erőinek megfeleltek, a hazai demokrácia viszont lerázta magáról a pártot, mint kutya a vizet. Kormányzati pozícióban az MSZP minden kapitális hibáért egy darabig megveszekedetten saját kommunikációját hibáztatta, amely amúgy talán az egyetlen terület volt, ahol professzionista elemeket is találhattunk. Hiszen végtelen tehetetlenségüket és hibás intézkedéseik sorát valójában kizárólag a saját médiájukkal erősen megtámogatott politikai kommunikáció szintjén voltak képesek ideig-óráig feledtetni.

A baloldalnak sosem a kommunikációjával volt baja, hanem a teljesítetlen ígéretek halmazával. A profi kommunikáció hatása azonban csak egy darabig tart ki: a valóságnak ugyanis erős hajlama van arra, hogy mindenféle ideologikus akaratnak keresztbe tegyen. Amikor ez megtörténik, akkor „felébred egy ország”. Attól kezdve az ügyeskedő párt egyre gyorsabb ütemben halad az SZDSZ-esedés felé (ez ma már a lassú kimúlás szinonimája). Még válság nélkül is a lényeges teendőkre kell figyelnie egy kormányzó pártnak, hát még krízis közepén! Nem lehet büntetlenül szociális érzékenységről beszélni szociális intézkedések híján, és nem ajánlatos pártmegújulásról süketelni évtizedeken át, miközben reszketeg, eszmei botoxkezelésen átesett politikai matuzsálemeket vetnek be az egész embert, erőt, friss látásmódot kívánó küzdelmekbe.

Ahhoz, hogy az MSZP, ez a még a 90-es évek második felében is komoly támogatottságú párt megfeleljen a korszerű, energikus, a saját baloldali eszményeit csont nélkül érvényesíteni akaró huszonegyedik századi politikai erő képének, mindenekelőtt a baloldali eszményt és a baloldal követelményeit szem előtt tartó beállítottságát kellett volna erősíteniük. Nem ez történt. Szinte hihetetlen, hogy a baloldali térfélen idehaza kizárólag olyan alakulatok kaptak erős nyilvánosságot és komoly médiatámogatást (MSZP, DK, Együtt–PM), amelyek túl korán és túl erősen elköteleződtek a neoliberális eszmék és gazdaságpolitika mellett, egy válság uralta országban. Az emberek keserűségükben nem is gondolhattak másra, mint hogy ki kellene már hajítani a szocialista megújulás recsegő bakelitlemezét.

A jobboldalnak felesleges siránkoznia Mesterházy lemondása miatt. Legalább a jobboldalon ne csináljunk belőle hőst! Annyira nem gyenge karakter, mint Bajnai, de attól távol van, hogy erős legyen. Aki az ő elképesztően jól álló politikai riválisát a választások előtt furkósbottal akarja kiverni a kormányzati pozícióból (volt képe le is fényképezkedni a dorongjával), akiknek csak a kecskék szaporodási szokásai jutnak eszébe, ha be akarja támadni ellenlábasát, azt fehér asztalnál buta embernek mondanám, így csak annyit, hogy nem egy erős intellektus. S azt sem tudta, hogy nincs a történelemben párt, amely nímandokkal, tartalékosokkal, törtető senkikkel és fölhasznált pipogyákkal meg tudott újulni.

Nem kell szolgamód hajlongani Mesterházy előtt, mert végre lemondott. Nem Thermopülainál vezette dicső kudarchoz csapatát, hanem csak langyosak voltak, és kiköpte őket az Isten. Akit meg lehet győzni arról, hogy neki akkor van esélye arra, hogy népszerűbb legyen a DK-vezérnél, ha jobban kiabál és obszcénabb, annak van még mit tanulnia a politikában. Elismerem, hogy Mesterházy Attila nem a múlt embere volt, de nem is a jelené és főleg nem a jövőé. Ő arra lett kiszemelve, hogy jó képet vágjon az MSZP várható összes kudarcához, amíg a kulisszák mögött Bajnai és Gyurcsány kivár. Mesterházyból hiányzott a politikai zsenialitás, amellyel föl kellett volna ismernie időben, hogy egy profi csak akkor engedi használni magát, ha közben ő másokat a céljai eléréséhez annál is nagyobb mértékben tud fölhasználni. Ám kettejük közül hiába Gyurcsány az erősebb karakter, mert akik a baloldali ügetőn ma a Fletó nevű lóra tesznek, nagyot fognak csalódni. Gyurcsány hívei ugyanis kemények, korlátoltak, morálisan igénytelenek és gyűlölködők, de ez egy erősen limitált közönség. Nincs kifutásuk arra, hogy lényegesen növekedjenek. Nincs annyi gyűlölet ezen a békés Magyarországon, hogy egy ilyen alakot a szennyes ár még egyszer nyerő pozícióba sodorjon. Mesterházyt használták. Felhasználták. És elhasználták. Gyurcsány-reprodukciónak kevés volt, szocdemnek hiteltelen, Bajnaihoz képest pedig nem voltak elég jók a bekötöttségei hazai és külföldi lobbikhoz. Amikor valaki alól kirúgják a széket, onnan nem kunszt rátartin távozni. Mesterházy alól kirúgták a széket. Most a baloldalnak, a megújulásra képtelen, elaggott, rövidlátó baloldalnak Gyurcsány kell, mert az ő pártja váratlanul még egy mandátumot szerzett. Így van ez nálunk: a Fidesz 12 mandátumáról még a közszolgálatiban is kevesebb szó esik, mint a politika bohóca pártjának mindössze két mandátumáról. Viháncolnak két mandátumukkal, miközben a jobboldal decensen mosolyog a hatszor annyi birtokában.

Egy biztos: Mesterházy nem hős. Ő csak jókora késéssel levonta a konzekvenciát.