Tekintve, hogy az Országgyűlés elfogadta az Oroszországgal kötött hitelszerződést két új atomerőművi blokk felépítésére Pakson, világossá vált, hogy a kabinet célja a nukleáris áramtermelési kapacitások szinten tartása Magyarországon. Ezzel a lépéssel egyébként a honatyák csak konkretizáltak egy döntést, amely még szocialista kormányzás alatt született – akkor szinte teljes politikai egyetértésben. Az ellenzék és az atomerőműveket ellenző szervezetek most ennek ellenére több oldalról is támadják a lépést, hivatkozva egyebek mellett a hatástanulmányok hiányára, a beruházás árára, kockázataira és az állítólagos európai energetikai fejlesztési trendekkel való szembefordulásra.
A kormány ezzel szemben a piacinál kedvezőbb kamatozású hitelről, új munkahelyekről, olcsó áramról, GDP-bővülésről és az ellátásbiztonság növeléséről beszél a beruházás kapcsán. Látszólag érvek és ellenérvek ütköznek az ügyben, a közvélemény kvázi semleges és természetesen jórészt laikus része mégis tanácstalan. Túl keveset tud, hogy állást foglalhasson. Például arról, hogy mi lesz az esetleges kapcsolódó beruházásokkal. Hogy lesznek-e egyáltalán ilyenek.
A jelenleg 2000 megawatt kapacitású paksi atomerőmű adja az ország áramtermelésének negyven százalékát. Ez a rendszer irányíthatóságát figyelembe véve egészséges arány, de mivel egy atomerőművet nem lehet „fel- és letekergetni” a fogyasztói igényekhez igazodva, felvetődik a kérdés, mi lesz a két új, összesen ugyancsak 2000 megawattos blokk belépése, vagyis a kapacitások megduplázása után a régi egységek fokozatos leállításáig tartó időszakban. Lehet persze, hogy a „felesleget” exportálni tudjuk majd – például a német iparnak, amely egyre inkább versenyhátrányt szenved a megújuló források növelése miatt dráguló villamos energia miatt –, de előfordulhat, hogy nem lesz mód kivitelre vagy más rendszer-irányítási eszköz bevetésére minden esetben, amikor erre szükség lenne. És itt jön a képbe az energiatárolás kérdése, s vele a Duna.
A Magyar Villamos Művek nemrégiben cáfolta, hogy a paksi bővítés kapcsán szükség lesz egy szivattyús-tározós erőmű megépítésére – a korábban a Dunakanyarba tervezett egység tervét a vízlépcső-beruházás leállítása, végső soron a rendszerváltás elsöpörte –, ám mérnöki berkekben makacsul tartja magát az a vélemény, hogy enélkül bajos elképzelni az építkezést. Ráadásul egyesek szerint a régi paksi blokkok fokozatos leállítása után is lenne létjogosultsága az energiatárolást lehetővé tevő megoldásnak, hiszen nagy teret nyitna a megújuló források, például a szél- vagy a napenergia felhasználásának a rendszerben.
