Különösen így van ez a pénzintézeteknél, amelyeknek az a szerepük, hogy a hitelezés révén folyamatosan biztosítsák a friss véráramot a gazdaság működéséhez. A bankoknál – stratégiai jelentőségük folytán – különösen nem mindegy, hogy ki tartja kézben az üzletmenetet. Az a külhoni tulajdonos, aki maholnap gondolhat egyet, és odébbállhat az országból, könnyebben kerülhet abba a helyzetbe, hogy pillanatnyi érdekének megfelelően cselekszik. S ha nem is szedi a sátorfáját, egyet még megtehet: a legtöbb pénzt elvonja a leánybanktól, fialjon az a befektetés, amíg még lehet. Ez utóbbi jelenséget tükrözik a Nemzetközi Valutaalap adatai. A szervezet szerint a feltörekvő térségben a negyedik legtöbb tőkét még mostanság is hazánkból vonják ki az anyabankok, és ennek a forintban meghatározott összege negyedévenként is százmilliárdokban mérhető.
A tőkekivonásban még a közelmúltban is rangos helyet vívott ki magának a masszívan és egyre mélyebben veszteséges Magyar Külkereskedelmi Bank (MKB) tulajdonosa, a Bayerische Landesbank. Az anyacéget egy brüsszeli uniós verdikt is a magyarországi érdekeltség eladására kötelezte, amiben partnernek bizonyult a hazai kormányzat. Mint ahogy Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szavaiból kikövetkeztethető, a vétel alapja elsősorban a fenti logika volt: azaz, minél nagyobb súllyal jelenjen meg a hazai tőke a magyar bankszférában, és ebben az állam egyfajta közvetítő szerepet lát el. Vagyis nem azért vettünk most hitelintézetet, hogy még egy állami céggel több legyen. A cél a későbbi újraértékesítés, vélhetően egy hazai tulajdonosnak.
A kormány már több jelentős lépést is tett annak érdekében, hogy komoly átalakulások induljanak el a hazai bankok körében. A célt maga a miniszterelnök mondta ki: a magyar tulajdon aránya ötven százalék legyen. S miután megerősítette a takarékszövetkezeti rendszert, és ugyanilyen céllal két hazai kézben lévő kisbankban is meghatározó részesedést szerzett, most a gyakorlatban is megkezdte a külföldi jelenlét csökkentését az állam. Az MKB egy hosszabb folyamat első lépésének bizonyulhat, ha tényleg valóra válnak a három-négy hazai pénzintézet külföldi tulajdonosainak kivonulásáról szóló jegybanki előrejelzések. Az MKB-vétel tehát jóval többről, a tulajdonosi átrendeződés felgyorsításáról szól.
S bár ez rendben is volna, nem feledkezhetünk el arról a kérdésről sem, hogy az ehhez szükséges állami szerepvállaláshoz megvan-e most a költségvetésben a fedezet? Mert ugyan a szakminiszter azt állítja, hogy az MKB nem kerül az adófizetők pénzébe, de vajon akkor milyen forrásból fizeti ki a kormány a 17 milliárd forintos vételárat, ha nem az államadósság terhére? Varga Mihály kijelentésének az lehet az egyik magyarázata, hogy a miniszter bízik abban: a majdani értékesítéskor az állami ráfordítások megtérülnek.
Márpedig lesz kiadás, már a közeljövőben, méghozzá bőven. Nem véletlen, hogy a bajorok tegnap úgy nyilatkoztak: érezhetően megkönnyebbültek.
