Húsz év múlva

Húsz éve a jobboldal a széttagoltságtól az egység, a tömbösödés felé indult el, amihez volt programja, ezzel szemben ma a baloldal több kis darabban, igazodási pont nélkül várja az októberi választást.

Az önkormányzati választások új szabályozása a kormányoldal aktuális érdekeit szolgálta, hiszen csak akkor adott némi esélyt a sikeres szereplésre az egymással is komoly vitákat folytató vagy a legkevésbé sem rokonszenvező ellenzéki pártoknak, ha összefognak Budapesten és a nagyobb városokban.

Miközben az akkori ellenzék nem mulasztotta el kifejezni felháborodását a balliberális koalíció egyoldalú, önkényes lépése, a jobboldal szerint a hatalommal való durva visszaélése miatt, a választásokon a várakozásokhoz képest kifejezetten jól szerepelt a jobboldal. Budapesten például a polgári erők, vagyis az MDF, a KDNP és a Fidesz közös jelöltjeként induló Latorcai János tisztességes eredményt ért el Demszky Gábor mögött.

Az MSZP–SZDSZ-szövetség – amelynek országlását akkoriban egy bizonyos Debreczeni József a Rákosi- és Kádár-féle diktatúra újabb, a korhoz szabott kiadásának vélte – csak részben érte el a célját. Hosszabb távon pedig hatalmas öngólt lőtt, hiszen visszatekintve az 1994. őszi önkormányzati választás volt az első lépés a polgári szövetség megteremtése, majd az első Orbán-kormány megalakulása felé.

A mai balliberális és a húsz évvel ezelőtti jobboldali ellenzék helyzete sok tekintetben hasonló. Van azonban egy alapvető különbség: az MSZP-nek, illetve a Gyurcsány- és Bajnai-pártnak a kormány lépései miatti felháborodáson, a külső körülményeket kárhoztató, az országhatáron túlra is hallatszó kesergésen túl mintha nem lenne ötlete arra, hogyan is másszon ki a gödörből.

A parlamenti választások új szabályaira volt idő felkészülni, mégis kapkodás, ma már minden résztvevő által elhibázottnak minősített, az értelmiségi holdudvar által diktált összefogás lett az ellenzék válasza a megváltozott körülményekre. Ezúttal – szemben 1994-gyel – „csak” a fővárosi választási szabályokat írta át a kétharmados többség, mégis azt látjuk, hogy vidéken is sok helyen nehezen értenek szót a baloldali pártok.

A friss közvélemény-kutatások még élesebb fényben mutatják az európai parlamenti választásokon elénk táruló, nem is olyan rég még hihetetlen látványt: kis pártok osztják egymás közt újra a baloldali, liberális szavazók egyre szűkebb táborát, miközben a feleknek elképzelésük sincs arról, hogyan lehetne másokat is megszólítani.

Húsz éve a jobboldal a széttagoltságtól az egység, a tömbösödés felé indult el, amihez volt (pontosabban: lett) programja, eszméje, iránytűje, vezetője. Ma a baloldal több kis darabban, igazodási pont nélkül várja az októberi választást. Sok helyen a legalapvetőbb döntéseket sem hozták még meg, holott lassan nyomtatni kellene a szórólapokat.

Budapesten állítólag közel a megegyezés: ha az MSZP valóban elfogadja a Gyurcsányék által ajánlott Balázsovits Lajost közös főpolgármester-jelöltnek, azzal csak azt üzeni, hogy kész átadni Horváth Csaba helyett másnak a vesztes szerepét, egyben előre hárítja magától a leendő kudarc felelősségét.

A felméréseket fölényesen vezető kormánypártok az őszi választásokra készülve már mindenhol megnevezték a jelöltjeiket. Úgy látszik, hogy amit az egyik oldal megtanult az elmúlt húsz évben, azt a másik elfelejtette.