Húsz év múlva

Húsz éve a jobboldal a széttagoltságtól az egység, a tömbösödés felé indult el, amihez volt programja, ezzel szemben ma a baloldal több kis darabban, igazodási pont nélkül várja az októberi választást.

Szerető Szabolcs
2014. 07. 31. 22:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önkormányzati választások új szabályozása a kormányoldal aktuális érdekeit szolgálta, hiszen csak akkor adott némi esélyt a sikeres szereplésre az egymással is komoly vitákat folytató vagy a legkevésbé sem rokonszenvező ellenzéki pártoknak, ha összefognak Budapesten és a nagyobb városokban.

Miközben az akkori ellenzék nem mulasztotta el kifejezni felháborodását a balliberális koalíció egyoldalú, önkényes lépése, a jobboldal szerint a hatalommal való durva visszaélése miatt, a választásokon a várakozásokhoz képest kifejezetten jól szerepelt a jobboldal. Budapesten például a polgári erők, vagyis az MDF, a KDNP és a Fidesz közös jelöltjeként induló Latorcai János tisztességes eredményt ért el Demszky Gábor mögött.

Az MSZP–SZDSZ-szövetség – amelynek országlását akkoriban egy bizonyos Debreczeni József a Rákosi- és Kádár-féle diktatúra újabb, a korhoz szabott kiadásának vélte – csak részben érte el a célját. Hosszabb távon pedig hatalmas öngólt lőtt, hiszen visszatekintve az 1994. őszi önkormányzati választás volt az első lépés a polgári szövetség megteremtése, majd az első Orbán-kormány megalakulása felé.

A mai balliberális és a húsz évvel ezelőtti jobboldali ellenzék helyzete sok tekintetben hasonló. Van azonban egy alapvető különbség: az MSZP-nek, illetve a Gyurcsány- és Bajnai-pártnak a kormány lépései miatti felháborodáson, a külső körülményeket kárhoztató, az országhatáron túlra is hallatszó kesergésen túl mintha nem lenne ötlete arra, hogyan is másszon ki a gödörből.

A parlamenti választások új szabályaira volt idő felkészülni, mégis kapkodás, ma már minden résztvevő által elhibázottnak minősített, az értelmiségi holdudvar által diktált összefogás lett az ellenzék válasza a megváltozott körülményekre. Ezúttal – szemben 1994-gyel – „csak” a fővárosi választási szabályokat írta át a kétharmados többség, mégis azt látjuk, hogy vidéken is sok helyen nehezen értenek szót a baloldali pártok.

A friss közvélemény-kutatások még élesebb fényben mutatják az európai parlamenti választásokon elénk táruló, nem is olyan rég még hihetetlen látványt: kis pártok osztják egymás közt újra a baloldali, liberális szavazók egyre szűkebb táborát, miközben a feleknek elképzelésük sincs arról, hogyan lehetne másokat is megszólítani.

Húsz éve a jobboldal a széttagoltságtól az egység, a tömbösödés felé indult el, amihez volt (pontosabban: lett) programja, eszméje, iránytűje, vezetője. Ma a baloldal több kis darabban, igazodási pont nélkül várja az októberi választást. Sok helyen a legalapvetőbb döntéseket sem hozták még meg, holott lassan nyomtatni kellene a szórólapokat.

Budapesten állítólag közel a megegyezés: ha az MSZP valóban elfogadja a Gyurcsányék által ajánlott Balázsovits Lajost közös főpolgármester-jelöltnek, azzal csak azt üzeni, hogy kész átadni Horváth Csaba helyett másnak a vesztes szerepét, egyben előre hárítja magától a leendő kudarc felelősségét.

A felméréseket fölényesen vezető kormánypártok az őszi választásokra készülve már mindenhol megnevezték a jelöltjeiket. Úgy látszik, hogy amit az egyik oldal megtanult az elmúlt húsz évben, azt a másik elfelejtette.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.