Most éppen a leleményesen burjánzó banki többletköltségektől, amelyek a devizahiteles-mentő csomag életbelépése óta ütötték fel a fejüket. Nem lehet az árfolyamrésen és az egyoldalú kamatemeléseken beszedni a bankvezetők prémiumára valót? Nosza, átdolgozzák egy kicsit a bank- és hitelkártyák, a számlavezetés, a csoportos beszedési megbízások díjainak rendszerét. Lehetőleg úgy, hogy a fizetnivalók nőjenek, ám az egyes pénzintézetek csomagjait még véletlenül se lehessen összehasonlítani.
Bár a törvények előírják a bankoknak, hogy minden költséget tüntessenek fel, a banki hirdetmények nem közérthető magyar nyelven és nem ügyfélbarát szellemben íródtak. Sok pénzintézetnél hatvan-nyolcvan oldalas irományban szerepelnek a részletes számlavezetési szabályok, és az ügyfélnek ebből a betűtengerből kellene kibogarásznia a rávonatkozó fizetési kötelezettségeket. Van olyan bank, amely külön hirdetményt ír a bankkártyákról, másikat a számlavezetés költségeiről, harmadikat az internetes bankolásról. Nem csoda, ha az ügyfél hamar elveszíti a fonalat.
Márpedig a szolgáltatások összehasonlítása az alapja annak, hogy az ügyfél jó döntést hozzon arról, melyik bank melyik ajánlatát válassza. Higgadt mérlegelésre volna szükség a sokat emlegetett verseny kialakulásához. Ha összehasonlíthatók lennének a szolgáltatások, akkor az ügyfelek a jobb és olcsóbb bankhoz vándorolnának, így a szolgáltatók kénytelenek lennének futni a kuncsaftok után. Most azonban nem ez a helyzet minálunk. Átláthatatlan a banki szolgáltatás költségstruktúrája a felhasználó számára, és sok adminisztrációval jár a bankváltás.
Az átlagos magyar háztartásban főként a kereső felnőttnek van folyószámlája, arra kapja a jövedelmét, és onnan utalja el a rezsiköltségeit. Nem egyszerű három-négy-öt csoportos beszedési megbízást – villanyszámla, gázszámla, fűtésszámla, telefonszámla stb. – egyetlen mozdulattal átirányítani egy másik folyószámlára úgy, hogy az energia- és egyéb szolgáltatók ne kapjanak rögtön a szívükhöz. Ma, amikor a villanyórát időnként azoknál is leszerelik, akik hónapról hónapra rendesen fizetik a számlájukat, az ember nem szívesen viccel a folyószámlával.
A hazánkban működő bankok – tulajdonosi körtől függetlenül – élnek a lehetőséggel, mármint az ügyfelek csekély bankváltási hajlandóságával, és tétovázás nélkül teszik rá a többletköltségeket a látható és nem látható tranzakcióikra. Annyira, hogy már a Magyar Nemzeti Banknak kell közbeavatkoznia: arra kívánja rávenni a pénzintézeteket, hogy könnyen áttekinthető, összehasonlítható számlacsomagokat kínáljanak az ügyfeleknek. Igyekeznek megalkotni a hitelek esetében már bevált teljes hiteldíjmutató (thm) mintájára a teljes bankszámlaköltség-mutatót.
A cél, hogy minden bank rendelkezzen öt-hat tipikus számlacsomaggal, ami könnyebbé tenné a bankváltást. Így elérhetnénk azt, ami a nyugat-európai és az egyesült államokbeli banki ügyfelek számára természetes, hogy kedvünkre válogathassunk a szolgáltatások között. Elérhetnénk, hogy ne csak kioktató mondatok jussanak nekünk a piaci verseny áldásaival kapcsolatban, hanem valóban élhessünk is azokkal. Hogy csak a bankkártya mágnescsíkja legyen „lehúzós”, ne maga a bankolás.
