Székházsirató

Lehetséges, hogy a baloldal hirtelen támadt költözködhetnékje már a gyurcsányi együttműködés jegyében fogant?

A múlt hét közepén megjelent Fletó váteszi ömlengése a szükségszerű balos pártunióról, erre most a hét elején kiderült, hogy az unió lehetséges tagjai sorra mind kiköltöznének, vagy már ki is költöztek a székházukból. Csak nem egy nagy, közös székházba akarnak költözni megint? Hiszen még tejfogú ifjoncok is emlékezhetnek rá, hogy nem is oly rég egy pártot alkottak, s egy gyönyörűséges, hodályszerű székházban tanyáztak, amit ugyan kisebbre cseréltek, de az is nagyobb volt a kelleténél. Az, hogy a pártok nagyobb pártházat használnak, mint amekkorára szükségük van, pártállami örökség (csökevény). A majd egymillió tagot számláló MSZMP apparátusában annyian dolgoztak, hogy számukra akármennyi és akármekkora alapterületű székházat lehetett építeni. Amikor a rendszerváltás hajnalán székházkiosztást rendeztek az új pártok között, akkor továbbra is azzal számoltak, hogy a pártok nagy létszámú apparátusokat kívánnak fenntartani, csak azzal nem számoltak, hogy nem lesz hozzá oly végtelennek mondható anyagi forrásuk, mint az MSZMP-nek volt. Így hamar kiderült, hogy mindegyik párt túl nagy székházat kapott, amelyeken sorra-rendre igyekeztek túladni, amiből aztán rettenetes botrányok kerekedtek.

Az MSZP Köztársaság téri székháza húzta legtovább az eredeti tulajdonos tulajdonában, ám 2009-ben lecserélték a Jókai utcai ingatlanra, amely még mindig nagyobb volt, mint amekkorára szükségük lett volna, viszont sokkal többe került, mintha megmaradtak volna a régi helyükön. Ám 2009-ben, amikor még nagy párt voltak, azzal áltatták magukat, hogy lesz pénzük meg apparátusuk kitölteni a tágas székház kereteit. Egy év se kellett hozzá, s kiderült, elszámították magukat. Miként a párt alelnöke írta a napokban, be sem kellett volna költözniük a Jókaiba. Végső soron idejutottunk, hogy az MSZP a Jókai utcában nem bír meglenni, az Együtt–PM nevű töredék az Alkotás útról már átbútorozott a Nagymező utcába, ám nem lepne meg senkit, ha onnan is mehetnékjük lenne, a DK pedig, amely a szegény szocialisták testét csonkolta, a nem igazán frekventált helyen lévő, Népszínház utcai székházát árulja.

Persze most nem úgy néz ki, mintha szeretnének összeköltözni, hiszen Orbán Viktor gyűlöletén kívül egymás utálata az egyetlen közös pont közöttük. De honnan tudhatnánk, hogy Gyurcsány nem pont erre alapozná a jövendő pártuniót? „A demokratikus pártok a jelenlegi választási rendszerben együttes létre vannak ítélve. Együttműködés vagy politikai halál – ilyen egyszerű” – dörögte az Angyalok és ördögök? című politológusi lektűrben, amely abban az értelemben összehozta a baloldali pártokat, hogy egységesen elutasították. (Bár Lendvai Ildikó mint magánmozgalmár részben egyetértett vele.) Most tekintsünk el attól, hogy Gyurcsány sodorta válságba, tette tönkre, osztotta meg és szakította szét a baloldalt, és most ő akarja újra egyesíteni. Gyurcsány csak az időzítést tévesztette el, ugyanis a jól bevált gyakorlat szerint először meg kell szerezni a hatalmat, s azután lehet marakodni a koncon, tisztogatni az együttműködők és szövetségesek között, leszámolni a potenciális veszélyt jelentő barátokkal. A magyar baloldal, Gyurcsánnyal az élen, eltévesztette a ritmust. Először osztozkodni akart, majd tisztogatni a saját pártcsaládján belül, kinyomni a szövetségesek csapatából a neki nem tetsző figurákat, közben a hatalom meg nem volt sehol, jobban mondva be lett betonozva a jobboldalnál. S ezen már az sem segít, ha az együttműködő baloldali pártok egy közös csőszkunyhóba költöznek.