Nyilvánvalóan igen, de a koreográfiához kellett tartaniuk magukat. Az Európai Parlament legnagyobb frakciói, a jobboldali néppárti és a szocialista csoport megnemtámadási egyezményt kötött a meghallgatások előtt arról, hogy egymás jelöltjeit támogatni fogják. Hasonló háttéralkuk eredményeképpen lett a jobboldali Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság, a baloldali Martin Schulz pedig az Európai Parlament elnöke. A hatalom emberei számára az a lényeg, hogy fenntartsák a status quót, illetve azt a látszatot, hogy az Európai Unióban minden demokratikusan működik. Utóbbinak a bizonyítására volt szükség arra a színjátékra, amelyet európai parlamenti meghallgatásoknak neveznek, de amely tulajdonképpen néhány előre kiválasztott biztosjelölt felesleges vallatásában merül ki. A nyugati nagyhatalmak számára éppen nem túl kedves Magyarország és Nagy-Britannia jelöltjei mindenképpen kedvezőtlen bánásmódra számíthattak, függetlenül szakmai felkészültségüktől. Nem keltett ezért meghökkenést, hogy a brit Jonathan Hillt újabb beszélgetésre hívták vissza, ám ahogy Navracsics Tibor esetében, az ő személyét sem fogják elutasítani, legfeljebb másik portfóliót ajánlanak neki. A francia Pierre Moscovici is minden bizonnyal az Európai Bizottság tagja lesz annak ellenére, hogy a francia költségvetési politika nincs ínyére a konzervatív, néppárti uniós politikusoknak. A kötelező brüsszeli játszma tehát folytatódik, és minden bizonnyal különösebb bonyodalmak nélkül ér véget úgy, hogy közben a szereplőket sem cserélik le, legfeljebb más feladatokat bíznak rájuk. Erre több példát is láthattunk a múltban, tíz éve például Kovács László is hasonló megpróbáltatásokkal szembesült. Nagyon ritkán fordul elő azonban, hogy egy tagállam jelöltjének a kinevezését megakadályozzák, ahhoz például súlyos korrupciós ügyekbe kell belekeverednie.
Ilyesmire azonban idén biztosan nem számíthatunk. Hogy miért? Egész egyszerűen azért, mert ebben a megváltozott politikai környezetben, ahol a szélsőséges nézeteket valló vagy másként gondolkodó pártok egyre erősebbekké válnak, a politikai mainstreamhöz tartozó pártok ideológiájában és gazdaságpolitikájában pedig alig mutatkozik valami különbség, s ez a hasonlóság egyre több választópolgár számára válik nyilvánvalóvá, az európai elit kénytelen rendezni sorait. Céljuk most az, hogy mielőbb létrejöjjön a Juncker vezette bizottság a szocialista–néppárti megállapodásnak megfelelően, s mindeközben kényesen ügyelnek arra, hogy ne látszódjék, mi zajlik a színfalak mögött.
