Hiteltelen leckeadók

Lángba borul Ferguson. Nincs ebben semmi meglepő, ez világszerte azoknak a magatartása, akiknek nem sok vesztenivalójuk maradt.

Nem tudom, ki hogy van vele, de én az utóbbi időben különösen érzékeny lettem a nyugati hatalmi központban, demokratikus leckeadóink otthonában uralkodó állapotokról érkező hírekre. Ezért is figyelem roppant aggodalommal, hogy az Egyesült Államokban 2012 óta három, nagy nyilvánosságot kapott eset is történt, amikor fegyvertelen fekete bőrű tinédzsereket lőttek agyon fehér rendőrtisztek, illetve egy biztonsági őr. Két ízben a gyilkos lövéseket leadókat felmentették, illetve eleve nem emeltek vádat ellenük. A harmadik – az elmúlt hét végén Clevelandben történt, egy 12 éves kiskamasz halálával végződő – tragédia annyira friss, hogy nehéz megjósolni a kimenetelét. Bár a rendőrök kiérkezése és a lövés között eltelt két másodperc (!) eleve beszédes információ.

Rengeteg hasonló áldozat és ügy persze ismeretlen marad a világ, de még az amerikai közvélemény előtt is, mert a körülmények nem annyira kedveznek a profitorientált médiaipar előidézte széles nyilvánosságnak, mint Trayvor Martin, Michael Brown és Tamir Rice esetében. Ugyanakkor a statisztikák, jelenségek, az ezekből körvonalazódó trendek az Egyesült Államok fekete közösségével, más kisebbségeivel, társadalmi-politikai változásaival kapcsolatban nyilvánosak, és ezek bizony rendszerszintű problémákra hívják fel a figyelmet. Persze csak akkor, ha kellő a figyelem, éles a látás és hiányzik a szemellenző, ami Amerika szövetségesei esetében egyáltalán nem magától értetődő.

De miről is van szó? A kortárs és történelmi, önkéntes és kényszerű bevándorlók benépesítette Egyesült Államokban rengeteg szó esik a különböző kisebbségekről és jogaikról, no meg a velük szemben és miattuk alkalmazott, természetellenes nyelvhasználatot előidéző politikai korrektségről. A legtöbb értékelés szerint az ország sikerének, nagyhatalmi felemelkedésének is a bevándorlásnak köszönhető sokszínűség a kulcsa. Ugyanakkor tény, hogy a hosszú ideig intézményesített rasszizmus emléke máig kísért. Mindezek a tényezők olyan fontosak, hogy a kérdéskör akár „államvallás” is lehetne a tengerentúlon. Ám mégsem az. Ezt a pozíciót ugyanis már lefoglalja a pénz, a végletekig anyagias, fogyasztáson nyugvó kultúra dominanciája, ami „üzemszerű állapotban” jótékonyan elfedi a rendszer anomáliáit. A megoldatlan problémák akkor nem kerülnek a felszínre, amikor fut a szekér, nagy a prosperitás, amikor viszont bajok vannak – márpedig 2008 óta nagy bajok vannak –, elkerülhetetlen a kisebb-nagyobb robbanás. A stagnáló demográfiájú, s ezért politikailag háttérbe szorult feketék mindig a társadalom perifériáján éltek, így amikor nő a vagyoni egyenlőtlenség, generációk munkája megy veszendőbe egy-egy család középosztályi státusának elvesztésével, akkor náluk fogy el először a türelem. A feketék mindig többet szerepeltek a bűnügyi statisztikákban, és hajlamosabbak voltak a többnyire fehér rendőri szervek a velük szembeni túlkapásokra. Amikor azonban az egész ország megszorul, a feketék – mint az atrocitások menetrendszerű elszenvedői – felemelik a fejüket, kimennek az utcára, s más eszközük nem lévén, kiöntik a dühüket. Lángba borul Ferguson. Nincs ebben semmi meglepő, ez világszerte azoknak a magatartása, akiknek nem sok vesztenivalójuk maradt.

Hiba lenne azonban azt hinni, hogy a történteknek csak az Egyesült Államokon belül vannak következményei. Arrogánsan vállalt globális intervenciós politikája következtében – amelynek sarokköve a politikai-társadalmi berendezkedés exportja – az ilyen villongások a világon mindenütt rombolják Amerika nimbuszát. S miközben a stratégiai kommunikáció terén nehéz napokat él meg a birodalom, a leckéztetései is hiteltelenekké válnak.