Halálos mentőcsomagok

Görögországnak ma kevesebb a pénze és több az adóssága, mint az Európai Unió mentőcsomagjai előtt. Mi történne itt egy súlyosabb válság esetén?

Az EU, a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Központi Bank (trojka) közös segítségének mérlege lesújtó: megemelt adók, csökkentett szociális kiadások, tömeges elbocsátások és bérlefaragások mellett 25 százalékos gazdasági zuhanás, 177 százalékra emelkedett, soha nem visszafizethető államadósság, 26 százalékos munkanélküliségi arány (a fiatalok körében ennek duplája), valamint az idei, félszázalékos GDP-növekedés felett érzett szertelen öröm.

Akárhonnan nézzük, nem egy sikertörténet. Márpedig ennyit tudott felmutatni az Európai Bizottság, az euróövezet pénzügyminisztereinek tanácsa (a luxemburgi Jean-Claude Juncker vezetésével) és a valutaalap – így közösen, minden szakértelmet, nemzetközi tekintélyt, valamint a valutaövezet közös jegybankjának „tűzerejét” bevetve. A kudarc látványos: négyévnyi IMF-/EU-gyámság és a végeláthatatlan megszorítássorozat után a görögöknek még most is újabb kölcsönért kell könyörögniük az EU-nál, amely ma dönt a sorsukról.

Az unió gazdaságának mindössze két százalékát (!) kitevő Görögország ügyében csupán annyira futotta Brüsszeltől, hogy megmentette a görög állampapírokat birtokló nyugati bankokat. Mindez komoly aggályokat vet fel az uniós apparátus problémamegoldó képességét illetően.

Mi történne itt egy súlyosabb válság esetén? Egy népen nem lehet éveken át kísérletezgetni, negyedévente átírni az aktuális évre kiadott, betonbiztosnak beállított gazdasági prognózist, – mert hiteltelenné váltak az unió elvárásai. A görögök mindet teljesítették, és lám, hová jutottak. Ma már jól látszik, hogy Brüsszel nem tudott mit kezdeni a bajba jutott tagállamokkal, mert mindössze egyetlen számra, a költségvetési hiány GDP-hez mért arányára koncentrált.

Arra a bizonyos három százalékra, amelyről eddig még senki sem bizonyította be, hogy miért pont annyinak kell lennie. Ha megnézzük az uniós országok egyenlegeit, gyönyörű, karcsú költségvetéseket látunk a papíron. Szinte mindenki az engedélyezett sávban mozog, látszólag tehát minden rendben, holott a gazdaságok többsége stagnál és súlyosan eladósodott. Aki esetleg – horribile dictu – 0,1-0,2 százalékponttal mégis kilóg a sorból, annak előírják a kötelező költségcsökkentést/adóemelést.

Miért, 3,1 százalékos hiány esetén vajon miféle tragédia történne? A renitens országot nyilvánvalóan nem roppantaná meg ez a minimális eltérés, de kiültetnék a brüsszeli szégyenpadra, kötelezettségszegési és túlzottdeficit-eljárásokat indítanának ellene, befagyasztanák az EU-s támogatásait, és végső esetben a szavazati jog megvonását is kilátásba helyeznék.

Ezt mi már ismerjük. Most az olaszok ismerkednek a 0,1 százalékos „problémával”, amelyre Matteo Renzi kormányfő nemrég csattanós választ adott: az Európai Bizottság ez ügyben írt elmarasztaló levelét egyszerűen feltette a világhálóra – hadd olvasgassák az olaszok szabad idejükben, miként működik a brüsszeli apparátus nyomásgyakorlása (pénzügyi terrorja).

A hatás nem maradt el: egy ország háborodott fel a kioktató és lenéző stíluson, a bizottság pedig kínjában csak azt hajtogatta, hogy egy titkosnak minősített levelet a címzett (Renzi úr) az engedélyük nélkül osztott meg több tíz millió honfitársával. A görögök most a GDP-jük 0,008 (!) százalékát kitevő segítség fejében követelt újabb megszorítások miatt tüntetnek az EU ellen. Mert ők a bőrükön érzik (és nem az íróasztal mögül vélik tudni), hogy ez a recept nem működik.