Belefáradtak a folyamatos kormányválságba, hiszen az elmúlt hét évben immár ötödször szólították őket az urnákhoz, s torkig vannak már a Görögországot kilátástalan helyzetbe lavírozó két nagy párt, a jobboldali Új Demokrácia és a baloldali Pánhellén Szocialista Mozgalom váltógazdálkodásával. Húztak egy vonalat, s most megpróbálják elhinni az európai baloldal új csillagának, Alexisz Ciprasznak, hogy a remény úton van. Az egy évtizede alakult, trockista, maoista, szocialista és kommunista nézeteit mára felpuhító, a fősodortól távol álló baloldali radikális, globalizációellenes Sziriza ezzel a szlogennel ígért gazdasági paradigmaváltást, a mindennapok nyelvére lefordítva szakítást a megszorításokkal. Illúzióik persze a görögöknek már nincsenek, kicsit minden mindegy alapon azonban úgy gondolták, hogy a szélsőséges helyzetre hasonló választ kell adni, a hagyományos eszközök befuccsoltak, éljen hát az unortodoxia. S az is sokaknak eszébe juthatott a voksoláskor, hogy dühös kiáltásuk talán elhallatszik végre Berlinig.
Mert úgy gondolják, hogy saját elitjük tehetetlensége és mohósága mellett a mindenekelőtt a németek által szorgalmazott válságkezelési módszerek vezettek oda, hogy a korábban sem túl izmos, az eurózónához való csatlakozás feltételeit csak kreatív könyveléssel teljesíteni tudó, versenyképességét az erős valuta miatt végképp elvesztő, az elmúlt hat évben két hatalmas mentőcsomagot elfogyasztó görög gazdaság a megszorítások nyomán összezsugorodott, míg az adósság csak nőtt. Már 2010-ben is a GDP 120 százalékára rúgott, és még 2022-ben is 117 százalék lesz. Kilátástalan helyzet, ráadásul a lakosság már az első megszorítócsomaggal elveszítette jövedelmének 35 százalékát, és elkezdtek olvadni a megtakarításai is. A munkanélküliség közelít a 30 százalékhoz, a fiatalok körében pedig ennél is drámaibb a helyzet. A képzettebbek külföldre mennek, az öngyilkosságok pedig az elmúlt négy évben megháromszorozódtak. Nem csoda, ha betelt a pohár, s a görögök kétségbeesetten kapaszkodnak egy olyan pártba, amely modern Robin Hoodként a szociális rendszereket védené a piacok befolyásával szemben.
A Sziriza győzelme a görögök gondjait aligha oldja meg, Európa azonban tanulhat belőle. Mindenekelőtt azt, hogy nem érdemes a végsőkig ragaszkodni a hagyományos válságkezelési módszerekhez. A megszorításokra és privatizációra alapuló modell megbukott. Alábecsülte társadalmi kárait, ráadásul a fiskális szigor képes lehet újabb adósságválságok megelőzésére, alkalmatlan azonban a régiek kezelésére. Ehhez inkább a növekedés beindítására kell koncentrálni. Az Európa északi és déli része között egyre mélyülő szakadék miatt vészesen növekedő feszültség pedig jól mutatja, hogy ideje tekintetbe venni az eurózóna gazdaságainak egyenlőtlenségeit. A kérdés most az, hogy az európai elit képes lesz-e átlépni saját árnyékán. Ha nem néz szembe a kudarccal, s inkább a Sziriza megbuktatására koncentrál, csak elmélyíti az unió válságát. A görög vírus ugyanis gyorsan megfertőzheti a déli államokat, erősödhet az intézményellenesség, s sarokba szorítva Cipraszék eljuthatnak akár az egyébként öngyilkos „grexitig”. A görög üzenet brutális, de talán még időben érkezett.
