Nagy volt a csalódás, amikor kiderült, hogy a német kancellár mégis tiszteletét teszi Budapesten. Nem maradt más hátra, mint megfordítani a lemezt, s azt szajkózni, Merkel csak azért jön, hogy helyre tegye Orbán Viktort. A kétharmad eleganciájának hiánya és állítólagos oroszbarátsága miatt. Erre persze a másik oldal is kombinálni kezdett, s nagy elánnal kapaszkodott a kancellár minden, számára igazolást jelentő mondatába.
Aztán eljött a nagy nap, s kiderült, amit már előre sejteni lehetett, hogy Angela Merkel nem hagyja magát belerángatni a magyar belpolitika mocsarába. Megtette a szokásos tiszteletköreit, sejtelmes mondataiban pedig mindenki találhat magának kapaszkodót. Ez azonban Berlint már nem igazán érdekli. A kancellár ugyanis azért jött Budapestre, hogy pragmatikusan megerősítse Berlin amúgy is jelentős gazdasági befolyását, védje a német cégek érdekeit. Emellett Magyarország azért fontos a számára, mert frontországként ismét felrajzolta Európa geopolitikai térképére az ukrán válság. Budapest jelentőségét azért még így sem szabad eltúlozni, annyira azonban mégiscsak felértékelődött Berlin szemében, hogy a kancellár néhány órát azért szenteljen az álláspontok egyeztetésére, a hangsúlybeli különbségek tisztázására. Főképp úgy, hogy Merkelt azért szép emlékek kötik Magyarországhoz, Németország pedig máig hálával adózik a negyedszázaddal ezelőtti határnyitásért.
Ez az öt óra Budapest számára kiemelten fontos volt – ennyiben indokolt a látogatást megelőző felfokozott izgalom –, hiszen Berlin hagyományosan iránytűként szolgál a magyar külpolitika számára. Olyan viszonyítási pont Európában, amelyre mindig figyelni kell, s kiemelten érvényes ez a tétel a jelenlegi geopolitikai viharban. Aligha meglepő hát, hogy az ukrán válság és az Oroszországhoz viszonyulás állt a megbeszélések középpontjában. S nemcsak azért, mert a gazdasági növekedés élénkítése és a bevándorlás mellett ezek az Európa jövőjét meghatározó legfőbb kérdések, hanem azért is, mert néhány, valóban könnyen félreérthető kiszólásból sokaknak az a benyomása keletkezhetett, hogy Budapest külön utakon jár.
A német kancellár azonban most személyesen is meggyőződhetett arról, hogy Magyarország nem megy szembe az Európai Unióval, csupán legitim érdekeit követve ápol pragmatikus viszonyt Moszkvával, s ezeket szem előtt tartva támogatott minden, az energiabiztonságát erősítő elképzelést, így a Déli Áramlatot is. Ebből kifolyólag természetesen vannak hangsúlybeli eltérések a két ország álláspontja között, ám mint ez kiderült, a lényegi kérdésekben hasonlóan gondolkodunk. Így sem Berlin, sem pedig Budapest nem szállít fegyvert Ukrajnának, a békés megoldást támogatja, s tárgyalások útján oldaná meg a konfliktust. Ugyanígy mind Merkel, mind pedig Orbán úgy látja, hogy egy versenyképes Európai Unió elképzelhetetlen Oroszország, az orosz energia nélkül. S mivel az európai összefogást talán legfőbb politikai céljának tekintő Merkel szemében meghatározó szempont egy uniós országhoz fűződő kapcsolatrendszerben az egységes kiállás, mindenki konstatálhatta, hogy a cél közös, mégpedig az erős Európa.
