Hadban az Iszlám Állammal

Úgy tűnik, legnagyobb szövetségesünknek feltétlen szüksége van a magyar honvédségre.

A nyilvánosságra hozott menetrend szerint az Országgyűlés április közepéig szavazna a kérdésben, és ha a kormány-előterjesztés legalább egy – szinte bizonyosra vehető – ellenzéki szavazattal megkapja a kétharmados támogatást, májusban útnak is indulhat a honvédség újabb expedíciós missziója Irakba. A kormány azt ígéri, hogy a magyar katonák feladata azoknak a viszonylag nyugodt helyszíneknek az őrzése, biztosítása lenne a kurd főváros, Erbíl környékén, ahol az olasz és a német haderő már egy ideje a helyi pesmerga milícia kiképzését folytatja. Egy időben mintegy száz fő tartózkodna kinn, míg idehaza ötvenen állnának készültségben, hogy szükség esetén megerősítsék őket. Minden jel arra mutat, hogy a honvédség – akárcsak a Balkán vagy Afganisztán esetében – egy újabb elhúzódó, több éven át tartó feladatnak néz elébe.

Ezek az alapvető tények; hogy miért is lenne szükség Magyarország katonai részvételére az Iszlám Állam elleni koalícióban, mi lehet ennek a következménye, már sokkal bonyolultabb kérdés, amelyre csak ellentmondásos, és egyáltalán nem megnyugtató válaszok adhatók. A részvétel politikai alapvetése a kormány részéről, hogy az Iszlám Állam szélsőséges (terror-) szervezet az ellen a nyugati világ ellen intézett támadást, amelynek Magyarország is a részét képezi; továbbá célkeresztjébe vette és irtja a közel-keleti keresztény közösségeket, akiket nekünk, európaiaknak erkölcsi kötelességünk megvédeni. Oda kell tehát menni és meg kell semmisíteni az IÁ-t, és ebben szövetségeseink oldalán nekünk is szerepet kell vállalnunk. Kevésbé hangsúlyosan, de az indoklásban megjelenik az érdekalapú logika is, hiszen a Molnak értékes olajüzletei vannak Kurdisztánban.

Eddig világosnak tűnik a dolog, mint a nap, s egy jól nevelt atlantista mintapolgár ezzel talán meg is elégszik. Akik viszont a valóságot szeretnék látni, jobb ha tudják: egy ilyen bevetés nem a légüres térben, az időszámítás kezdetén történik, hanem egy vészterhes örökséget hordozó közegben. Épp az az Egyesült Államok küldte ugyanis a felkérést hazánknak, amelynek elhibázott, intervenciós háborúkkal, pusztítással tarkított geopolitikai kísérletei tették az iszlám radikalizációjának melegágyává a Közel-Keletet. Az IÁ ma javarészt olyan zsákmányolt fegyverekkel harcol, amelyeket Amerika szállított az általa megsemmisített iraki állam helyén összetákolt új rezsimnek, amely aztán az első kihívásra majdnem összeomlott. Ezek a fegyverek fenyegetik majd a kiküldendő magyar katonákat is, és amikor az iszlamisták rájönnek, hogy kik vannak ott, akár dönthetnek úgy is – és erre a bevándorlók áradata kitűnő lehetőséget kínál –, hogy a hátországban hajtsanak végre terrorellencsapást.

Az olyasfajta lépések, amelyeknek a megtételére a kormány készül, bizony következményekkel járnak. Jó esetben csak a fokozott kockázattal, rossz esetben annak valóra válásával. Tekintsük bár erkölcsi kötelességnek a missziót, vagy kis hazánk szövetségesi kényszerének, esetleg atlantista túllihegésének, egyre megy. Az árat így is, úgy is nekünk kell megfizetnünk, civilben vagy egyenruhában. Reméljük, véráldozat nem vegyül az évi húszmilliárd forintos tételbe.