Májusban érkezhetnek Irakba a magyar katonák

Ha minden jól megy; erről együttes ülésen egyeztet a honvédelmi és rendészeti, valamint nemzetbiztonsági bizottság.

VZ
2015. 03. 10. 18:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hétfőn kormányzati munkacsoport tanácskozott, kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter parlamenti pártok képviselőivel egyeztetett a magyar szerepvállalásról az Iszlám Állam elleni fellépésben. A tárcavezető emlékeztetett: az Egyesült Államoktól érkezett a kérés, hogy Magyarország katonák küldésével növelje hozzájárulását az IÁ elleni harc sikeréhez. A tervek szerint 100 katonát küldenének Észak-Irakba őrzési-védelmi feladatok ellátására, további 50 pedig Magyarországon állna készenlétben.

Március második felében kerülhet sor egy helyszíni szemlére, majd április közepén kerülhet a parlament elé a magyar szerepvállalás kérdése. Ha az Országgyűlés ezt támogatja, május második felében érkezhetnek Irakba a magyar katonák – ismertette a miniszter.

Az Országgyűlés külügyi bizottsága a tervek szerint jövő hétfőn tárgyalja ezt a kérdést. Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság elnöke kedden az MTI-nek elmondta: Kósa Lajossal, a honvédelmi bizottság fideszes elnökével megbeszélték, hogy a honvédelmi bizottság jövő szerda délelőtt 10 órára tervezett ülésének időpontjában a két testület együtt ülést tart.

A bizottsági tagokat a Honvédelmi Minisztérium, a Külügyi és Külgazdasági Minisztérium, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat és az Információs Hivatal képviselői tájékoztatják az Iszlám Államról, a kurdisztáni helyzetről, s a tervezett magyar katonai szerepvállalásról.

A nemzetbiztonsági bizottság elnöke kitért arra is, hogy a testület kedden zárt ülést tartott a Terrorelhárítási Központnál (TEK), amely keretében a TEK bemutatót tartott, s egyebek mellett tájékoztatást adott szervezetük idegenrendészeti és határrendészeti tevékenységéről, valamint az Iszlám Állammal kapcsolatos munkájukról.

Molnár Zsolt elmondta, hogy továbbra sem került le a bizottság napirendjéről az előzetes letartóztatásba került Kiss Szilárd, Magyarország moszkvai nagykövetsége volt mezőgazdasági attaséjának ügye sem.
A nemzetbiztonsági bizottság elnöke azt is elmondta, hogy továbbra is fenntartja Orbán Viktor meghívását. Molnár Zsolt azt mondta: más pártok képviselői is azt tartanák helyesnek, ha a miniszterelnök a nemzetbiztonsági bizottságot tájékoztatná „a sajtóban megjelent, személyével kapcsolatban felmerülő esetleges nemzetbiztonsági kockázatról”. Hogy mikor lehet ez az ülés, azt a testület elnöke egyelőre nem tudta megmondani.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.