A harmincas éveiben járó férfi tavaly szeptember 30-án, hajnalban autóval tartott a szolgálati helyére. Lakott területen kívül utolérte az előtte szabályosan kerékpározó sértettet. Az autós nem tartott megfelelő követési távolságot, így a kocsi elejével a bicikli hátsó kerekének ütközött. A sértett az úttest jobb oldala mellett lévő füves vízelvezető árokba esett, és eszméletét vesztette.
Azt hitte a volt rendvédelmi dolgozó, hogy rá tudja kenni a hibáit a biciklisre, akit elütött + videó
Több bűncselekmény miatt emelt vádat a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség egy volt rendvédelmi dolgozó ellen – közölte az ügyészség. A férfi elütött egy kerékpárost, majd levette róla a fényvisszaverő mellényt, és a bicikliről a lámpákat azért, hogy megússza a baleset okozását.

A balesetet követően a vádlott odament az eszméletlenül fekvő sértetthez, majd a tőle elvárható mértékű azonnali segítségnyújtás helyett levette róla a fényvisszaverő mellényt, illetve a kerékpár első és hátsó lámpáját, majd azokat a helyszíntől 14 méterre, egy fa tövében elrejtette.
További Belföld híreink
A férfi csak ezután telefonált a segélyhívó szolgálatnak, és tett bejelentést a balesetről. A baleset okozója a mentőszolgálattal valótlanul azt közölte, hogy a kerékpár nem volt kivilágítva. A férfi ezt a kijelentését a helyszínen intézkedő rendőrnek is megismételte azzal, hogy a biciklisen sem látott semmilyen fényvisszaverő eszközt. A vádlott alaptalan nyilatkozatával a hatóság előtt hamisan vádolta a sértettet a KRESZ több rendelkezésének megszegésével, és így a közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértésének szabálysértésével.
A sértett nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.
További Belföld híreink
A nyomozó ügyészség segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével, közúti baleset gondatlan okozásának; valamint szabálysértésre vonatkozó hamis vád vétségével vádolja a férfit.
A férfi nem ismerte el a bűncselekmények elkövetését.
A rendvédelmi dolgozó hivatásos jogviszonyát időközben megszüntették.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Egyre többen vannak a Harcosok Klubjában + videó
Napról napra nő a közösség ereje.

Magyar Péter agrárszakértője csimpánzokhoz hasonlította a magyar gazdákat
A földalapú támogatások megvonásával motiválná tanulásra a szerinte haszontalan magyar mezőgazdasági termelőket Kökény Attila, a Talajmegújító Gazdák Egyesületének alapítója.

Senkinek sem fog hiányozni az az iszonyatos hőség, ami most jön + videó
Vasárnaptól másodfokú hőségriasztást rendeltek el.

Új trükkel próbálkoznak az embecsempészek a magyar határnál
A hatóságok tapasztalatai helyenként szervezetlenségről, másutt fokozódó aktivitásról árulkodnak.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk