Támadják a kétségtelenül hiteltelenné vált Obama-adminisztráció utolsó időszakának rendezési kísérletét Iránnal az atomügyben, illetve Oroszországgal szembeni visszafogottságát az ukrajnai konfliktus kapcsán az új hidegháború elkerülése érdekében. Hétfőn – egy nappal a Krím orosz annexiójának egyéves évfordulója előtt – az amerikai képviselőház határozatban szólította fel a demokrata elnököt, hogy szállítson „halálos” fegyvereket is Ukrajnának. Alig néhány hete pedig az amerikai törvényhozás mindkét házának republikánus többsége beszállt a szélsőséges izraeli miniszterelnök kampányába. Segítségükkel Benjamin Netanjahu a kongresszusban az Iránnal folytatott atomtárgyalások ellen agitálva, immár negyedik alkalommal miniszterelnök lehetett, rácáfolva az előrejelzésekre.
Minden jel arra mutat, hogy emelkedőben van a héják pályája az amerikai politikában, és ez a trend egyáltalán nem korlátozódik a konzervatív republikánusokra, mint amúgy az többé-kevésbé lenni szokott. A 2016-os elnökválasztás vezető demokrata jelöltje, Hillary Clinton egykori elnökfeleség, szenátor és külügyminiszter környezete már hónapokkal előtt szorgalmazta ugyanazt, amit most a törvényhozás: ne csak felszereléssel, kiképzéssel segítse az Egyesült Államok a kijevi hatalom orosz szeparatisták elleni háborúját, de élet kioltására is alkalmas fegyverekkel. Hiába van viszonylagos nyugalom a frontokon, s tartják a felek magukat hellyel-közzel a minszki megállapodáshoz, mintha Washingtonban meg akarnák törni ezt a sebezhető csendet. Hogy mennyire, azt a Fehér Ház kísérletéből is le lehet mérni, amellyel elhalasztotta a Nyugat-Ukrajnába szánt, jó előre beharangozott kiképzőmisszió – nevezhetnénk az orosz hadviselési tapasztalatok megosztására irányuló csereprogramnak is – útnak indulását, hogy azzal véletlenül se ingerelje tovább a szeparatistákat, s az őket támogató Kremlt. De hasonló aknamunkát láthatunk az „iráni fronton” is: az Obama-kormánnyal szemben nem éppen baráti hangot hangot megütő The Wall Street Journal üzleti lap írta meg, hogy Izrael kémkedett a Svájcban folyó amerikai–iráni tárgyalások idején, hogy a megszerzett információkra építhesse fel Netanjahu washingtoni beszédét, amellyel az amerikai politika túlnyomó többségét sikerült szembefordítania saját kormányával.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!