Kis nyereség, nagy kár

Annyi biztos, hogy a brókerek az egyszerű kisemberek első számú közellenségei lettek.

Az első kérdés az, hogy egy olyan pénzintézetnél, amely 6,5 százalék hozamot ígér, manapság, amikor a jegybanki alapkamat két százalék és a kereskedelmi bankoknál a betéti kamat 1 százalék alatt van, józan, megfontolt ember – és állami intézmény – elhelyezi-e a pénzét? (Még ha tudjuk is, hogy a kötvénypiacon jóval magasabbak a hozamok, de a kockázat is.) S most a legkevésbé sem a Quaestor vezetőinek a felelősségét, netán bűnös cselekedeteik súlyát akarom kisebbíteni, de ha a megtakarításaikat óvatossággal befektető emberek, felelős vezetők is hitelt adnak az efféle kecsegtető nyereségnek, akkor nem csak a pénzintézeteket kell hibáztatnunk. Persze nehéz szenvtelenül tudomásul venni, hogy a bankbetétünk kivételkor néha kamattal együtt is kevesebb, mint amennyit betettünk, mert a készpénzbefizetés, illetve -felvétel díja olykor nagyobb, mint az éves hozam. Erre a költségre mondta azt a kormány, hogy a bankok nem fogják a lakosságra áthárítani. (Talán a bankokat kellett volna meggyőzni erről, nem a lakosságot.) Érthető, hogy az emberek ha már bankban tartják, befektetik a pénzüket, szeretnének többet visszakapni, mint amennyit elhelyeztek, hiszen a bank forgatja a pénzt, nyereségre tesz szert általa. Ám a kiugróan magas hozam ígérete elővigyázatosságra kéne hogy intse a befektetőt, hiszen ritka nagy pénzügyi mágusnak kell lennie annak, aki ekkora nyereséget garantál. A piramisjátékos Tribuszerné bírt hasonló képességekkel, persze csak az ígérgetés terén.

Nyilván könnyű utólag okosnak lenni, mi mindent kellett volna elkerülni, s miért, de meg kell értenünk azokat is, akik engedtek a kísértésnek. Mert nemcsak a viszonylag nagy nyereség csábította őket, hanem a Quaestor mindeddig megalapozott és jogos presztízse is. A cég nemrég ünnepelte sikerekkel teli fennállásának negyedszázados évfordulóját, s eredményei bizalmat kelthettek a leginkább körültekintő ügyfelekben is. Szokták emlegetni, hogy a magyar lakosságnak alacsony a pénzügyi kultúrája, könnyen becsapható, ezért hasznos lenne, ha az iskolákban pénzügyi ismereteket oktatnának. A bírálatnak alapos oka van, de ebben az esetben nem nagyon segített volna az iskolai felkészítés, hiszen a legmagasabb szinten képzett pénzügyi szakemberek is bedőltek a Quaestor ajánlatának, amelyről így utólag nagy hangon valóban kijelenthetjük, a vak is láthatta: teljesíthetetlen volt.

Nem a Quaestor az első pénzintézet, amelyik becsődölt, s elnyelte a kisbefektetők pénzét, de ekkora politikai hisztéria egyik körül sem keletkezett. A miniszterelnök lemondását más ügyekben is követelték már, de a parlament feloszlatását még soha nem lebegtették meg. Az más kérdés, hogy a PM majdnem teljes tagságát kitevő Szabó Tímea javaslata csak azért nem nevetséges, mert inkább siralmas. Hozzátéve: ebben az esetben nem csak annyi történt, hogy tönkrement egy cég, és százmilliárdos összeg úszott el, ilyesmi alig néhány nappal korábban a Buda-Cash brókerházzal és a Hungária Értékpapír Zrt.-vel is megesett, ám a Quaestornál képtelennek tetsző események történtek, amelyekről lehet hivatalos nyilatkozatokat adni, de értelmes és hihető magyarázatot aligha.

Annyi biztos, hogy a brókerek az egyszerű kisemberek első számú közellenségei lettek, miként nem is oly rég a bankárok töltötték be ezt az igazán kellemetlen szerepet, de felhívnánk a figyelmet az ártatlanság vélelmének jogelvére. Azaz a közvélemény bármilyen lesújtó véleményt is alkot a brókerekről, a bíróság dolga a tetteiket megítélni, minősíteni és megbüntetni. Hasonló a helyzet a kormánnyal is. Mielőtt nagyon nekigyürkőznének a parlament feloszlatásának, nem ártana tisztán látni, mi is történt valójában, s a valódi felelősöket kárhoztatni érte.