Döntöttek Tarsoly Csabáról

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Előzetesbe kerültek.

MNO
2015. 03. 29. 16:04
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bíróság a bizonyítási eljárás meghiúsításának veszélyét azzal indokolta: megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén a még ki nem hallgatott személyek befolyásolásával és a bizonyítékok megsemmisítésével vagy elrejtésével meghiúsítanák azt.

Tarsoly Csabát és két társát még csütörtök éjjel vették őrizetbe, ami ellen Tarsoly és ügyvédje, Papp Gábor is panasszal élt. A nyomozó hatóság pedig péntek délután kezdeményezte a Quaestor-ügy három gyanúsítottjának előzetes letartóztatásba helyezését – tudta meg a Magyar Nemzet.

A Párbeszéd Magyarországért aktivistái a Legfőbb Ügyészség épülete előtt vertek sátrat. Azt követelik Polt Pétertől, hogy magyarázza meg, az ügyészség miért nem indított két hétig eljárást a Quaestor-vezér Tarsoly Csaba ellen – számolt be a Hír TV. Debrecenben is több százan utcára vonultak.

Vasárnap is záporoztak az ellenzéki vádak a kormányfőre. Schiffer András zároltatná Orbán Viktor vagyonát, míg Szanyi Tibor egyenesen börtönbe záratná, Szijjártó Péterrel egyetemben. Egyébként szombaton is egymásnak ugrott a Fidesz és az MSZP az ügyben.

Már a jövő héten zárolhatják a felelősök vagyonát – reagált a Fidesz vasárnap a Quaestor-ügyben tett ellenzéki nyilatkozatokra, és „politikai cirkusz” helyett az erről szóló előterjesztés házszabálytól eltérő tárgyalásának támogatására kérte az ellenzéki pártokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.