A polgári pártoknak szóló társadalmi felhatalmazás annak szólt, amit a kormányfő ígért: „igazi változást”, melynek célja „hazánk belső, szellemi, erkölcsi, anyagi rendjének helyreállítása”. Arra a gyökeres változásra szavazott a többség, „amellyel végérvényesen a becsület, a haza, a szorgalom és a tudás mellé állunk”. Hogy „egyszer végre le kell ereszkednünk a dolgok mélyére, le egészen a bajok gyökeréig, és kendőzetlenül szembe kell néznünk a bajaink mélyén fekvő okokkal, a romlottsággal, az elcsábítottsággal, a fonákjára fordított eszmékkel”.
Akkor a magánérdekeket a közérdek fölé helyező Magyarország Zrt. vezetőit zavarták el a választók, annak érdekében, hogy az új kormány „eltakarítsa a romokat, megnevezze a felelősöket, és újjáépíthesse az országot”. A három ígéretből egy biztosan nem teljesült, és ez csak részben írható a Fidesz számlájára. A korrupciós ügyek feltárása és az elszámoltatás kudarcba fulladt, Kövér László házelnök szavaival élve „a nagy hó leesett, majd szinte elolvadt”. Hogy ebben mekkora szerepet tölt be a bírói kar politikai beállítottsága és maga a korrupció – sosem tudjuk meg. A szocialista–szabad demokrata korszakból megörökölt következmények nélküliség azonban ma is súlyosan roncsolja a társadalmi közbizalmat, és nem csekély súlya van abban, hogy szinte naponta új korrupciós ügyek kerülnek terítékre.
A lakosság jogos igénye a közpénzek átláthatósága. Az időközben „keményen dolgozó kisembereknek” elkeresztelt polgári társadalom ugyanis nem hisz a vagyonnyilatkozatok kitöltése idején fellépő szelektív emlékezetkiesésekben, az organikusan fejlődő rózsadombi ingatlanokban, a „családi összefogással” megvett villákban, szőlőkben, telkekben. Tud számolni, és látja: egyes magas beosztású köztisztviselők vagy tanácsadók sokkal „jobban teljesítenek”, mint azt kimutatható jövedelmük feltételezné, és ezzel a tisztességes kollégáik munkájának értékét csorbítják.
Nem ereszkedtünk le a bajok gyökeréig, sőt egyre több ügyet söpörnek a szőnyeg alá a szemünk előtt. Az offshore-lovagok ideje sem járt le, és csak ámulunk, hogy miniszteri rangig is viheti valaki homályos tulajdonosi körű cégbirodalommal a háta mögött. Ahogy azon is, hogy kartellezésért megbüntetett bankároknak járna a legmagasabb állami kitüntetés, és olyan vezetők munkáját is el kellene ismerni, akiknek mulasztása ma brókerbotrányok sorát hozza a felszínre.
A korrupciós ügyek okozta bizalomvesztés miatt a kormány érdekében szólókat lehet ellenzékinek minősíteni, a kritikai hangvétel jogosságát azonban az elvesztett időközi választások is jelzik. Az egész kelet-közép-európai régió és a magyar társadalom pénzügyi kultúrájába beépült a korrupció (elég Mikszáthot és Móriczot olvasni), ám ezzel nem lehet takarózni. A szomszédos országokban kormányfő és miniszterek is börtönbe kerülhettek, miközben nálunk legfeljebb egy-két amatőr képviselőt ítéltek el.
A lakosság jogosan várja el a korrupciós ügyek feltárását, és a gyanúba keveredett tisztviselők hátralépését, hiszen kinevezésükkor a kormányfő alázatot, hazaszeretetet és szolgálatot kért tőlük. A kétharmados választói bizalom a polgári oldal erkölcsi elkötelezettségéről is szólt, hogy ne lehessen az országot ismét „nokiás dobozba gyömöszölve egy offshore-bank széfjébe belerakni”.
Öt évvel ezelőtt a kormányfő iránytűként a józan ész útját jelölte meg, amely „a legősibb kapocs ember és a valóság között”. Ideje visszatérni a valóságba.
