Ennyi azonban talán elég a történelemről. Inkább előretekintve fürkésszük azt, amire még hatással lehetünk.
Sokkal fontosabb kérdés ugyanis, hogy a tegnapi döntés miként képezi le a magyar külpolitika aktuális irányát, legújabb fordulatát, korrekcióját, netán a belpolitikai manőverezést, hogy régi-új külső nyomásgyakorlásokról már ne is beszéljünk. Vajon – mint a részben kockázatos, részben szükségtelen kurdisztáni katonai misszió esetében – ezúttal is a „washingtoni pártbizottságnak” való megfelelésről van szó? Esetleg az oroszkérdésben mindig is távolságtartó Áder János kormánytól független, atlanti irányú identitásmeghatározásáról, pártpolitikai jeladásáról? Ne adj’ isten éppen most olyan ellenállhatatlan ráhatás éri Magyarországot, amely – az ukrajnai konfliktus menetét szemlélve nem akármilyen fáziskéséssel – az oroszellenes zelóták táborába sodorja?
A magyar politika átláthatatlansága miatt jó szívvel nem adhatunk egyértelmű választ ezekre a kérdésekre. Az előzményeket tekintve mindenesetre talán inkább az lett volna logikus, ha – Angela Merkel német kancellárhoz hasonlóan – az ünnepségek fősodrától kissé eltávolodva legfőbb közjogi méltóságaink egyike fejet hajt és koszorúz Moszkvában.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!